// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Victor Ponta hazajött. Lássuk, lemond-e?

// HIRDETÉS

Egy normális kormányfő ilyen esetben azonnal lemondana. De ki mondta, hogy Románia kormányfője normális?

Victor Ponta lemondása csak idő kérdése. Ehhez a döntéshez „megértek” a belső és külső feltételek, amiket egyre több román állampolgár és politikus is kezd megérteni. A tény, hogy Ponta a nehéz bel- és külpolitikai helyzetben a külföldre utazást választotta, azt a gondolatot erősíti meg, hogy egy minél méltóbb, esetleg egészségügyi okokra hivatkozó távozást készítsen elő magának, és ehhez időre van szüksége. Íme, az érvek:

1. A félelem és a DNA nyomásgyakorlása 

Victor Ponta pénteken, 2015. június 13-án úgy döntött, hogy Bakuba, majd Törökországba menekül. Holott hétfőn, június 15-én a DNA-nál (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) kellett volna megjelennie, hogy tájékoztassák a vádakról és az igazságügyi eljárással kapcsolatos esetleges lépésekről.

Sebastian Ghiţă példája alapján lehetséges volt a bírói felügyelet elrendelése, akár a város és/vagy ország elhagyására vonatkozó tilalommal együtt.

Természetesen, ebben az esetben azonnal, már aznap le kellett volna mondania a kormányfői tisztségből. Ponta ezt el akarta kerülni, mint amikor a Duicu-ügyben a Honvédelmi Minisztérium (MApN) épületébe menekült, igaz, akkor – a mostani helyzettel ellentétben – nem tudta, mire számíthat.

Kizárt, hogy egy kormányfő esetében az ügyészek ne dolgoztak volna ki részletes, több lehetséges változatot tartalmazó tervet, és Ponta – ex-ügyészként – nagyon jól tudja ezt. Sőt, elképzelhető, hogy más ügyeken is dolgoznak Victor Ponta esetében, mint amilyen a Rompetrol-ügy, sógora, Herţanu ügye és lehetnek egyebek is.

Az, hogy a DNA közel került a pártok titkos finanszírozásához, hidegrázást okoz mindenkinek, aki ezt gyakorolta, Pontát is beleértve. Aki ki is jelentette: „Ne legyünk képmutatók, ezt csinálta mindenki.”

Valószínűleg – unortodox módon – a tudomására hoztak részleteket az ügyéből/ügyeiből.

Távozásával Ponta időt nyert, de a kormányfői tisztség ideiglenes átruházásának 45 napja elkerülhetetlenül letelt, így hát a lemondás marad az egyetlen opció.

2. Ponta nehéz helyzetben hagyta ott a kormányzást és a PSD-t

A PSD-s fejesek minden kérése konkrét válasz nélkül maradt. A PSD-n belül az a gyanú kering, hogy mindkét – politikai és kormányzati – tisztségéről lemond, és ez, egyes PSD-s vezetők ismételt nyilatkozatai szerint, felkavarja a vizeket.

A geopolitikai körülmények, a Romániára is kiható görögországi helyzet, az egyre feszültebb NATO–Oroszország kapcsolat, az amerikai nehézfegyverzet Romániába telepítése, mindez azt igényelte volna, hogy a kormányfő hivatalában legyen, akár tolószékben is, ahogy az más államok magas rangú hivatalosságaival is megtörtént már.

Ezek az aspektusok azt mutatják, hogy Ponta már eldöntötte, nem folytatja a kormányzást.

3. A külföld Pontával szembeni iszonyatos nyomásgyakorlása

A külföldi partnerek, melyek már a 2012-es népszavazás eredményét is megfordították, nyilvánosan kifejezték egyet nem értésüket azzal, hogy hivatalban maradjon egy bűnvádi nyomozásnak alávetett kormányfő.

A civilizált világ számára ez elfogadhatatlan. A nyilvánosan látható és elhangzó dolgok a jéghegy csúcsát jelentik, a diplomáciai, nem nyilvános utakon zajló megbeszélésekben és üzenetekben minden bizonnyal több minden volt.

Pontát különben már nem nagyon hívják nyugat-európai országokba, még az európai szocialisták sem, mióta szembehelyezkedett az igazságszolgáltatással és a korrupcióellenes lépésekkel.

Kormányfői tisztségének a legutóbbi nyilatkozatával tett be, amelyben arra kérte a polgármestereket, megyei tanácsi elnököket és helyi választottakat, hogy „álljanak ellen a Románia demokratikus történelmében a helyi választottak ellen végrehajtott legsúlyosabb és legbrutálisabb támadásnak”, vagyis az igazságszolgáltatásnak.

Európa a görög kaland közepette nem engedhet meg magának egy újabb kisiklást, az EU egy másik országában. Rendkívül súlyos, hogy a Ponta-kormány adóügyi és gazdasági lépései arra az útra helyezik Romániát, melyen Görögország haladt a mai csődig. Partnereink számára ez immár tűrhetetlen, főleg, hogy a Băsescu–Boc időszakban sikerült túljutni a nehezén. Egyértelművé vált Victor Ponta és Alekszisz Ciprasz hasonlósága, és ez hidegrázást okoz a nyugati partnereinknek.

Ponta vagy nem érti meg ezeket a dolgokat, és akkor súlyos a dolog, vagy úgy döntött, hogy lemond, és akkor már nem számít, hogy mit mond.

4. A bűnvádi nyomozás lehetetlenné teszi a kormányfői tisztség ellátását

Victor Ponta megvádolásának a bírói felügyeleten kívül más súlyos következményei is vannak. A miniszterelnök, Victor Ponta többé nem kaphat minősített információkat, elképzelhető, hogy az ORNISS-engedélyt (Állami Titkos Információk Nyilvántartásának Országos Hivatala - a szerk.) is megvonják tőle. Akkor hogyan vezethetsz egy kormányt?

5. Johannis elnökkel már tarthatatlan a kapcsolat

Klaus Johannis ismételt kérése, hogy mondjon le, illetve Victor Ponta reakciója, mely szerint az elnök úgy viselkedik velünk, mint holmi jobbágyokkal az uradalmán, azt mutatja, hogy kettejük között helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolat.

Mivel az elnök első kézből származó információk birtokosa, elképzelhető, hogy sokkal többet tud Victor Pontáról, mint amennyit elmond.

Mindenesetre, Victor Ponta minden lehetséges erőfeszítést megtett azért, hogy másfajta kapcsolatai legyenek az elnökkel, mint amilyen Băsescu elnökkel volt. Nem sikerült, tehát hogyan lehetne továbbra is szembemenni az elnökkel?

6. A társadalom egyre szélesebb rétegeinek lett elegük Victor Ponta teljesítményéből

A plagizálással kezdve, a mindenféle hazugságokon át, a társadalom értelmiségi és újságírói elitjei, általában véve a lakosság Ponta ellen van.

A letartóztatások és ítéletek, a bűnvádi nyomozások hullámai a PSD-s kiskirályok, Dragnea, Mazăre, Nichita, Constantinescu, Ilie Sârbu, Hrebenciuc, Şova, Vâlcov, Bunea Stancu, Andronescu és sokan mások (a lista csak nem akar véget érni!) ügyeiben odavezettek, hogy szabadesésben van a közvélemény PSD iránti bizalma.

Emil Boc annak idején megértette, hogy nem bírja a társadalom jelentős részének támogatását és lemondott.

A még racionálisan gondolkodó PSD-s vezetők toxikusnak tartják Ponta megmaradását a párt élén.

7. Ha Ponta marad a PSD élén, a 2016-os választást elvesztettnek lehet tekinteni

A PSD teljes aktívája tudja, hogy a kormány megkoptatja a pártvezetőket. Ha még bűnvádi nyomozás is indul ellenük, akkor már nincs mit tenni.

Csak egy másik jelentős vezető hiánya mentette meg eddig Pontát attól, hogy az elnökválasztás miatt megbuktassák, ahogy az Năstase, Iliescu, Geoană esetében történt. A PSD-ben hagyomány felfalni a választásokat elveszítő vezetőket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS