// 2026. október 17., szombat // Hedvig
B. Kovács András B. Kovács András

A magyar partner értéke

// HIRDETÉS

A román állam ma nemhogy nem értékeli a magyarság által nyújtott többletet, hanem kimondottan annak elsorvasztására törekszik, mint nem egy oktatási intézményünk, a visszaszolgáltatás kálváriája és érdekvédelmünk sorsa bizonyítja.

(Külön)Vélemény

Szerző: B. Kovács András
2015. július 02., 08:07

„Ismerjük el, Erdély valóban egy építő versengést is jelentett az ezer éve tartó párhuzamos társadalmak építésében, miközben ezek egymást ki is egészítették, és így a régió egy egészen sajátságos tartományát jelentette a történelmi Magyarországnak és Európának, a protestáns viadalok hőskorában pedig önálló államiságával és a nagyobb hatalmak közti egyensúlypolitikájával kontinentális tényezővé is tudott emelkedni. Eme idők lecsengésével azonban a nemzetállami egységesítés örvényébe került, s nehezen tagadható, hogy többnemzetiségű voltának jellegét megőriznie ma sem lesz könnyebb, mint az elmúlt évszázadban bármikor. Sőt, várhatóan nagyobb akadályokba ütközik, mivel közben ennek nem egy korábbi pillére kidőlt, mert kidöntötték.

A román állam ma nemhogy nem értékeli a magyarság által nyújtott többletet, hanem kimondottan annak elsorvasztására törekszik, mint nem egy oktatási intézményünk, a visszaszolgáltatás kálváriája és érdekvédelmünk sorsa bizonyítja. Az ezt belülről és kívülről emésztő rákfenék, a korrupció és a politikai asszimiláció betegsége bizony megtámadták e szervezetet, még szerencse, hogy a felnövő civil társadalom önfenntartó ereje egyre eredményesebben ellensúlyozza e szétesés felé haladó trendet. De miért ne vennénk vissza elitünket is, ha már a mienk?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.