Minden jel arra utal, hogy idén szétválnak Bukarest és a nemzetközi trojka útjai, ám mindez várhatóan nem okoz megrázkódtatást a hazai gazdaság számára.
„Nem vitás, hogy a jövő vasárnapra kiírt referendumon a görögök többsége nemmel szavaz a hitelmegállapodásra. Ehhez nem kell túlzott jóstehetség, elvégre öt évvel ezelőtt a romániai társadalom sem egyezett volna bele az ötszázalékos áfaemelésbe, a közalkalmazottak bérének 25 százalékos lefaragásába és az egyéb megszorításokba, ha Traian Băsescuék kikérték volna a véleményét.
Jelen pillanatban azonban az tűnik biztosnak, hogy a görögök így is, úgy is nehéz helyzetbe kerülnek, és egy újabb hitelmegállapodás sem húzza ki őket feltétlenül a csávából. Bebizonyosodott már, hogy a nemzetközi hitelezők nem rendelkeznek „tuti” recepttel a gazdasági szempontból gyengélkedő országok számára.
Még az is megkockáztatható: Görögország számára a Nemzetközi Valutaalap szervezésében nyújtott hitelszerződésen túl is van élet, ehhez persze ott is elengedhetetlenek a radikális gazdasági-pénzügyi reformok. Bár a két ország helyzete szerencsére nem azonos, látni kell, hogy jelenleg Románia számára is inkább teherré vált az IMF által nyújtott pénzügyi felügyelet.
Minden jel arra utal, hogy idén szétválnak Bukarest és a nemzetközi trojka útjai, ám mindez várhatóan nem okoz megrázkódtatást a hazai gazdaság számára. Ennél már az is sokkal nagyobb zavart okoz a politikai és pénzügyi porondon, hogy több mint két hete gyakorlatilag miniszterelnök nélkül maradt az ország, aki korrupciógyanús ügye miatt akkor sem javít az ország hitelén, ha külföldi „száműzetése” után hazatér."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.