// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ponta: Johannis becsapta Romániát

// HIRDETÉS

Felhívták Pontát Törökországban. És a nagy láb(adozás)on élő román ember azt mondta, Románia nem demokratikus ország. Most, hogy ő nincs itt. Nabakker.

Victor Ponta kormányfő telefonon bejelentkezett az RTV élő adásába, és heves támadást indított Klaus Johannis elnök ellen, miután az államfő Mihai Răzvan Ungureanut javasolta a SIE (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) élére. Ponta kitért még a lábadozására, valamint Sebastian Ghiţă büntetőügyeire is.

Közöljük az Andreea Creţulescu és Victor Ponta közötti párbeszéd szövegét.

Hogy érzi magát?

Jó estét. Ugyanúgy, mint bárki, egy heti kórházi tartózkodás után. Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni a Képviselőház ülésén, de ma olyan esemény zajlott, mely számomra, miniszterelnökként létfontosságú: az adótörvény megszavazása. Ez volt 2015 legfontosabb eseménye. Szeretném, ha elsők maradnánk a gazdasági növekedés szempontjából. Ezt elsősorban románként kívánom.

Mikor jön haza?

Oprea úr megbízatása legfeljebb 45 napra szól. Eredetileg 28 napot maradtam volna, de sokkal hamarabb visszatérek. Jövő héten intenzív rehabilitációs szakaszom van, aztán hazajövök. Már várom.

Oprea úr támogatja Mihai Răzvan Ungureanu kinevezését a SIE élére.

A románok számára a 19 százalékos áfa a legfontosabb. A sajtó számára a botrány, a veszekedés. Az áfa a kormány javaslata volt, de mások is támogatták, elsősorban a kormánykoalíció, de egyes PNL-s kollégák is. Senki sem mondhatja többé, hogy ellenezte, és nem javasolhatja a visszaállást a 24 százalékra. Ez a románok mindennapjait érinti.

A SIE vezetésére visszatérve.

Abszolút senki sem konzultált velem,

sem velem, sem a PSD valamelyik másik vezetőjével. Johannis úr ezúttal nem állta a szavát. Hat hónapig tartott, és nem hiszem, hogy továbbra is fontosnak tartaná az embereknek tett ígéretei betartását. A PSD-nek most van hivatalos vezetése, Rovana Plumb. Hétfőn ülésezik a BPN (Országos Állandó Büró – a szerk.) és eldöntik, hogy megszavazzák-e Mihai Răzvan Ungureanu, vagy sem. Képviselőként ellene szavaznék. A javasolás tisztességtelenül történt. A kampány során arról volt szó, hogy nem adjuk át a teljes hatalmat a PSD-nek. De ha az egészet a PNL-nek adjuk, akkor rendben van? A SRI esetében biankó csekket adtam, mert Johannis úr azt ígérte nekünk, hogy a SIE élére nem fog úgy javasolni valakit, hogy velünk nem konzultál. Becsapott minket. Nem konzultált velünk.

Oprea igennel fog szavazni.

Tudom. Az előbb beszéltem Oprea úrral.

Nem szakadtam el teljesen a valóságtól,

annyi az egész, hogy gipszben van a lábam és nem tudok mozogni, de beszélni igen. A koalíciós megállapodás a kormányzásra vonatkozik. Minden partnerünk rendkívül tisztességes volt mindenben, ami a kormányzással kapcsolatos. A SRI, a SIE vezetőivel kapcsolatos dolgok nem képezték részét a kormányzati megállapodásnak. Minden párt független.

Ghiţă úr azt mondta, hogy azt sugallták neki, jobb lenne, ha ön lemondana. Szeretné ezt kommentálni?

(A bűnvádi vizsgálat alá vont Sebastian Ghiţă parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy az ügyészek állítólag azt akarták elérni nála, hogy vegye rá a lemondásra Victor Pontát. – a szerk.)

Két dolgot akarok elmondani. Nyilvános nyomásgyakorlás zajlik, Johannis elnökkel kezdve. Csak azok kérhetik a lemondásomat, akik a tisztségembe juttattak, vagyis a polgárok. Sohasem hallottam olyasmiről egy demokrácia történelmében, hogy egy ügyész megtiltsa a Parlament egyik tagjának a belépést a Parlamentbe. Nem tudom, milyen alkotmányos alapja van annak, hogy egy ügyészi döntés alapján megfosztanak egy parlamenti képviselőt a képviselőség jogától. Ezt veszélyesnek tartom a demokráciára nézve.

Mit lehet tenni?

Egy demokratikus országban –

nem tudom, Románia demokratikus országnak számít-e még –,

egy ügyész döntését egy bírói ítéletnek kell megerősítenie, vagy elutasítania. Egyetlen európai ország esetében sem hallottam ilyesmiről, vagy olyan kongresszusi képviselőről, akinek megtiltották volna a belépést a Kongresszusba.

Az áfa-csökkentés után milyen további lépéseket tervez?

Tegnap, például, Brüsszelben aláírták a Regionális Operatív Programot, ami 8 milliárd eurót jelent Romániának, július elején pedig aláírják a Mestertervet, ami további 7 milliárd euró, már beszéltem Corina Creţu asszonnyal. Ősszel, ezt megbeszéltem Rovana Plumbbal, az új bértörvény ugyanaz lesz, mint ami az adótörvény volt. Ha meglesz a politikai stabilitás, akkor elfogadjuk a bértörvényt. 1.300.000 közalkalmazottat érint a béremelés, és egy nagyon világos távlat.

A Parlament ma megszavazta a listás választást. Ez módosítja a párt stratégiáját?

Az a kísérlet az úgynevezett egyéni körzetes választásokkal már minden lehetőségét kimerítette. Most itt az alkalom, hogy a pártok értékes embereket tegyenek fel a listákra, olyan szakértőket, amilyenekre szükség van a Parlamentben. Megnéztem a felméréseket, és a PSD újra megelőzte a PNL-t, még Bukarestben is, ami azt jelenti, hogy az emberek nagy része a kormányzás hatékonyságát nézi, nem a botrányt. Még a PNL szavazói sem tartják jónak Predoiut, és nem voksolnának a PNL-re. A kormányzás terén sokkal jobbak vagyunk Predoiunál vagy Gorghiunál.

Meggyőződésem, hogy a kormányzás során nagyon jól együtt tudunk dolgozni minden partnerünkkel. Az ADA-hoz (Igazság és Igazságosság Szövetség – a szerk.) képest mi, az USL-sek, három és fél évnyi kormányzás alatt rendkívüli eredményeket értünk el. Ezekben az években

kijavítottunk mindent, amit Boc elrontott.

Miért kellett beesnünk a gödörbe, hogy aztán újra felkapaszkodjunk? De én elégedett vagyok.

Rovana Plumb asszony közép- és hosszú távon megoldás lehet a PSD-nek?

Tekintettel arra, hogy Liviu Dragnea megkapta azt az igazságtalan ítéletet, a pártban Rovana Plumb a második ember. Megvan benne a kellő politikai tehetség és nyugodt vagyok, hogy ő helyettesít a pártban. Mint ahogy azzal is, hogy a kormányban pedig Gabi Oprea. Lojálisan teszik a dolgukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS