Bizonyára nemcsak a rektor, hanem a hercegi pár számára is roppant kellemetlen a hamis történelmi adatokat tartalmazó emléktábla felavatása.
„Furcsállhatták ugyan a magyar oktatók testületileg való távolmaradását, de ennek okait nem firtatva jöttek, láttak, és sietve távoztak. Sem a MOGYE rektorának felszólalásából, sem a Petru Maior Egyetem szenátusi elnökének történelmi beszámolójából nem derült ki, hogy I. Mihai román király 1945-ben nem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, hanem a kolozsvári magyar tannyelvű egyetem (és azon belül az orvosi kar) létrehozásáról adott ki rendeletet, amely később a Bolyai Tudományegyetem nevet vette fel, és az előadók a fakultás Marosvásárhelyre való költöztetésének kényszerítő körülményeire, a román nyelvű oktatás utólagos bevezetésére sem tértek ki.
Nem a történelmi hitelesség jellemezte az előadásokat, hanem a látvány, az egyetem román jellegének hangsúlyozása volt a cél. Ehhez pedig cinikus módon a királyi család jelenlétét használták fel, amely feltételezhetően nem volt gyanakvó, nem hihette, hogy ekkora történelmi csúsztatás legitimálásához használják fel.
Mindkét fél kommunikátorai, tanácsadói részéről nagy mulasztást jelent, hogy kialakulhatott egy ilyen helyzet. Egyfelől elég lett volna kikeresni a Hivatalos Közlöny 119-es, 1945. május 29-i számát, a tartalomjegyzék szerint a 4423-4424-es oldalon megjelent királyi törvényrendeletet, másfelől történelmileg hiteles adatokat felvezetni a domborműre.
A szó elszáll, a dombormű marad, üzen a jövő orvosnemzedékeknek, látogatóknak, a világnak. De megmarad-e abban a formában, ahogy leleplezték? Ez a következő kérdés. A királyi család jelezte nemtetszését a történtekkel kapcsolatosan. A többi az egyetem vezetésén múlik, amelynek a hírek szerint július elején ismét szembe kell néznie a királyi családnak a történtek tisztázása végett Marosvásárhelyre érkező képviselőjével. Egy biztos: a közvélemény már értesült a botrányos emléktábla-akcióról, és ezt annak értelmi szerzői is pontosan tudják."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.