// 2026. november 3., kedd // Győző

Nagy szomorúság a Vidám Temetőben

// HIRDETÉS

Mert az ortodoxoké marad a szaploncai Vidám Temetőben található templom. Legalábbis a legfelsőbb bíróság döntése szerint.

A görög-katolikus közösség tagjai az Emberi Jogok Európai Bíróságához szándékoznak fordulni, miután a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék (ICCJ) bírái megtagadták a szaploncai Vidám temető területén található templom visszaszolgáltatását a Román Unitus (Görög-katolikus) Egyháznak. A görög-katolikus közösség már ki is fejezte sajnálatát amiatt, hogy a legfelsőbb bíróság magisztrátusai a döntésükkel érvényben tartottak egy, a sztálinizmus legkegyetlenebb éveiben elkövetett igazságtalanságot. A templomot a bolsevikok erőszakkal vették el 1948-ban, a Román Unitus Egyház betiltása után, és átadták az azt jelenleg is kezelő ortodox egyház használatába.

Jelképerejű templom

A szaploncai régi görög-katolikus templomot 1886-ban építette a falu unitus közössége. E körül alakult ki később a Vidám temető. Ez a temető az erdélyi görög-katolikus kulturális szintézis legmélyrehatóbb kifejezése, mely a népművészet, a bizánci és a nyugati civilizáció elemeit ötvözi.

A Vidám temetőben élénk színű keresztek találhatók, melyeken naiv festészeti stílusban ábrázolják az elhunytakat. Az ötlet Grigore Riţiu görög-katolikus pap fejében született meg 1935-ben.

Arra kérte Stan Ioan Pătraş mesterembert, hogy készítsen egy új kereszttípust. 1940-ben, amikor a horthysta Magyarország elfoglalta Észak-Erdélyt, Grigore Riţiu görög-katolikus pap azt kérte az egyik hívőtől, Stan Ioan Pătraştól, alakítsa át a kereszteket oly módon, hogy sírverset is fel lehessen rájuk írni.

A görög-katolikus pap ötlete abból fakadt, hogy a Magyarország által elfoglalt térségben egyre gyakrabban tiltották a román nyelv használatát. Grigore Riţiu pap románt és latint is tanított a faluban.

A kommunista terror áldozatai

Grigore Riţiu pap és családja más tagjai a kommunista elnyomásnak estek áldozatul. Romániában 1945-ben került hatalomra az első kommunista kormány, mely 1947-ben elűzte I. Mihály királyt, majd 1948-ban betiltotta a Román Unitus (Görög-katolikus) Egyházat. Grigore Riţiu pap elutasította hite megtagadását és az áttérést az ortodox hitre.

A hegyekbe menekült és továbbra is titkos miséket tartott és hitük megőrzésére bátorította a máramarosiakat.

A bolsevikok letartóztatták és börtönbe vetették. Ugyanígy járt felesége, Laura is, akit 1951-ben tartóztattak le és a börtönben halt meg, 1954-ben. Szintén börtönbe vetették a lányát, Melaniát, valamint annak vőlegényét, Gheorghe Rednicet, aki hatodéves hallgató volt az orvosi egyetemen. Gheorghe Rednic szintén a nagyenyedi börtönben halt meg.

Elkobozták a görög-katolikus pap teljes vagyonát és Melania Riţiunak, kiszabadulása után, effektív módon az éhhalállal kellett küzdenie.

A kommunisták a szaploncai régi görög-katolikus templomot is elorozták. De nem sikerült telekkönyvezniük, mert a Szaplonca környékére vonatkozó telekkönyveket a történelmi, Tiszán túli Máramarosban őrizték, mely 1918 után Csehszlovákia, 1945-től pedig a Szovjetunió részét képezte.

A templomot azóta a szaploncai ortodoxok használják,

akik 2009-ben olyan változtatásokat kezdtek el, melyekkel el akarják tüntetni a templom görög-katolikus múltjának minden jegyét. És Románia legfőbb bírósága, 25 évvel a kommunizmus bukása után, törvényesítette e templom elkobozását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro