„Bálint Emese kutatása szerint a többségi és kisebbségi nyelvi közösség különbségeit »a kétnyelvűség típusában, a nyelvhasználat mindennapi gyakorlatában, illetve az eltérő intézményes háttér meglétében kell keresnünk«. Aminek ennél is meghatározóbb szerepe lehet: a környezet többségi nyelvének, kultúrájának rendszerint magasabb a státusa, a presztízse. Ebből következik aztán az, hogy a kisebbségi csoport kiszolgáltatott helyzetben van, és védekezni próbál a másik folyamatos offenzívája, terjeszkedése ellen. A kőhalmi példa bizonyítja, meg lehet fordítani az erőviszonyokat.

A konszolidálódó iskolahálózat meghatározta a vidék életét, növelte a magyarok presztízsét a város román vezetői és – nem utolsó sorban, és nem is mellékesen – a román munkaadók körében. A legnagyobb munkaadó a bútorgyár, amely számos magyar alkalmazottat foglalkoztat. De a kisebb vállalkozásokban, az üzletekben is szívesen foglalkoztatnak magyarokat. A román munkaadók szerint a magyarok fegyelmezettebbek, becsületesebbek, többet dolgoznak, minőségibb munkát végeznek.

Akárcsak a helybéli gyöngyhalászok. Akik távolról érkeznek, sokszor csak kincskereső kalandorok, számukra nem jelent gondot a gyöngyöket más ékszerek mellé rakni, akkor sem, ha tudják, hogy megkarcolódhatnak.”