Az önálló magyar egyetem – s ezen belül magyar tannyelvű orvosi kar – létrehozására vonatkozó királyi rendeletnek a MOGYE-n folyó kiszorítósdi leplezésére való felhasználása a jelenlegi vezetés részéről több mint cinizmus, amit a meghívottak, őfelsége Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétével akarnak szentesíteni.
„Az 1945. május 29-i 407-es törvényrendelettel ugyanis I. Mihály király a kolozsvári magyar tanítási nyelvű állami tudományegyetem létesítését rendelte el. Az intézmény még azon év decemberében a Bolyai Tudományegyetem nevet kapta, amelynek keretében orvosi fakultás is működött. Ily módon az 1919 után kétszer is megszüntetett magyar nyelvű orvosi kar újraindulhatott, a kormánynak ugyanis a párizsi békeszerződés aláírására készülve a szövetséges nagyhatalmak előtt bizonyítania kellett a romániai magyarok jogainak biztosítását.
Azóta sem hatálytalanították ezt a törvényt, amelyben Mihály király azt is elrendelte, hogy a kolozsvári klinikák jellegzetes sárga téglás épületén (amelyek a gróf Mikó Imre által adományozott több hektáros telken épültek fel) a Szebenből visszatérő román tannyelvű Ferenc Ferdinánd Egyetem osztozzék a Bolyai Egyetem orvosi karával. Mivel ezt a román fél megtagadta, a magyar nyelvű orvosi oktatás megőrzése érdekében kellett az orvosi karnak Marosvásárhelyre, a kolozsváritól messze elmaradó körülmények közé költöznie.
1945. május 29-e tehát a romániai magyar nyelvű tudományegyetem, s ezen belül az orvosképzés létjogosultságát elismerő királyi rendelet 70. évfordulója. A magyar nyelvű oktatás önállóságát azonban az egyetem szenátusa az érvényben levő törvényes előírások ellenére sem ismeri el. És figyelmen kívül hagyja azt az egyezséget is, amelyet Victor Ponta miniszterelnök és három minisztere jelenlétében kötöttek meg a törvény erre vonatkozó cikkelyének a betartásáról.
Az önálló magyar egyetem – s ezen belül magyar tannyelvű orvosi kar – létrehozására vonatkozó királyi rendeletnek a MOGYE-n folyó kiszorítósdi leplezésére való felhasználása a jelenlegi vezetés részéről több mint cinizmus, amit a meghívottak, őfelsége Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétével akarnak szentesíteni."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.