// 2026. november 7., szombat // Rezso

Vajon melyik megye útjait nem újítja fel a kormány?

// HIRDETÉS

Amennyiben Hargita megyére tippeltek, ráhibáztak. Borboly Csaba tanácselnök tiltakozik a minisztériumnál.

Előzetes eljárási beadvánnyal fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterhez, mivel egyetlen megyei út felújítását sem foglalták bele a kormány 2015-ös Helyi Fejlesztési Programjába (PNDL).

A Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) április 29-én juttatta el a megyei tanácshoz a 841-es számú rendeletét, melynek értelmében

egyetlen Hargita megyei út sem szerepel

a fent említett beruházási listán. A megfogalmazott beadványban a megyei tanács elnöke kéri a lista mihamarabbi kiegészítését. (A Hargita megyei utakra valóban ráfér a rendes felújítás, amint a mellékelt ábra is mutatja.)

A Világbank nemrég készült felmérése szerint 166 millió euró összértékre lenne szüksége Hargita megyének ahhoz, hogy teljes mértékben felújítsa az utakat. Ehhez képest a 845 kilométernyi megyei útra 2014-ben alig 7 millió eurót kapott a megye a PNDL-ből, 2015-re pedig egyáltalán nem foglaltak be támogatást ezek felújítására.

A Hargita megye tanácsának honlapján olvasható közlemény idézi Borbolyt, aki szerint valószínűleg Hargita az egyetlen olyan megye az országban, ahová nem utaltak ki támogatást a megyei utak felújítására. „Ilyen körülmények között az utak járhatóságát is nehezen fogjuk tudni biztosítani, ami elfogadhatatlan a megyénk lakosságával szemben.

Több fontos megyei út állapota miatt tartottak már tiltakozó akciót

a helyiek, forrás hiányában azonban nem tudunk lépni. Azon dolgozunk, hogy fiataljaink elvándorlását megállítsuk, de ha az alapvető infrastruktúrát sem tudjuk biztosítani számukra, hogyan tudjuk meggyőzni őket az itthon maradásról?” – teszi fel a kérdést a tanácselnök. 

Az előzetes eljárási beadványt a megyei tanácselnök április 30-án juttatta el a szakminisztériumhoz. Az átiratot tájékoztatásul a Hargita megyei prefektus, illetve a képviselők és szenátorok is megkapták, hogy segítsenek számon kérni, illetve módosítani a kormány hibás döntését.

Fotó: Egyed Ufó Zoltán

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro