Ilyenek voltunk

„Úgy gondoltuk, hogy elég magyarként a magyarországi eseményekre, fejleményekre figyelnünk, Románia egy ideiglenes hatalom az életünkben, ki fogjuk harcolni az autonómiánkat, amely lélekben már megvan, mindig is megvolt. És Orbán Viktorral lett a népünknek egy olyan vezetője, aki Csaba örököse, erő és összekovácsoló szellemiség a sötétség évei után. Maradnunk kell a szülőföldön, mert különben elveszítjük az ősi jussunkat. Megállítjuk a kivándorlást, ott boldogulunk, ahol apáink.

De repedések támadtak a nagy egyetértés mázas edényén. Talán az újkeletű oroszbarátság volt az első, amiben kételkedni kezdtünk. Hogy Románia teljesen egyértelműen beállt az európai álláspontba az orosz-ukrán konfliktus elején, Magyarország meg olyannyira oroszbarát álláspontra helyezkedett, hogy a legendás »wegier polak dwa bratanki« is belerendült. És a kettős állampolgárság nem állította le a migrációs és asszimilációs folyamatokat, sőt az erdélyi kitelepülők számára már nem az anyaország a kívánatos célország. Sőt: a magyarországi fiatalok számára sem.

Úgy hittük, hogy az RMDSZ-t nem kell kedvelnünk, sőt folyamatosan kritizálható, leváltással fenyegethető, és mellette mesterségesen felhizlalható egy premodern, újsütetű, ám nagyon hazafias igaz magyar politikai formáció, és amikor (többször) nem sikerült, akkor az utolsó pillanatban, nem a szívünkre hallgatva, de azért rászavaztunk. És az Udemere nagyon sokáig a baloldali magyar pártokkal ápolt igazán jó (ellenszenves) viszonyt, most meg rendeződött a Fidesszel a kapcsolata, és mintha ez sem tett volna jót neki. A Iohannis megválasztása körüli bénázás csak föltette a koronát erre a vegyes viszonyra: a kormányon lévő párt szavazótábora az ellenzék jelöltjét segíti győzelemre.

És, bár távol állunk attól, hogy higgyünk a nemzetközi minősítéseknek, Románia kezdi lehagyni Magyarországot olyan dolgokban is, amelyeket az egyszerű, szorgalmasan dolgozó kisember érzékel: korrupció elleni harc, átlátható adórendszer, vállalkozóbarát jogi környezet, élhető mindennapok."