// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Krebsz János Krebsz János

Ilyenek voltunk

// HIRDETÉS

Bár távol állunk attól, hogy higgyünk a nemzetközi minősítéseknek, Románia kezdi lehagyni Magyarországot olyan dolgokban is, amelyeket az egyszerű, szorgalmasan dolgozó kisember érzékel: korrupció elleni harc, átlátható adórendszer, vállalkozóbarát jogi környezet, élhető mindennapok.

(Külön)Vélemény

Szerző: Krebsz János
2015. április 28., 08:01

„Úgy gondoltuk, hogy elég magyarként a magyarországi eseményekre, fejleményekre figyelnünk, Románia egy ideiglenes hatalom az életünkben, ki fogjuk harcolni az autonómiánkat, amely lélekben már megvan, mindig is megvolt. És Orbán Viktorral lett a népünknek egy olyan vezetője, aki Csaba örököse, erő és összekovácsoló szellemiség a sötétség évei után. Maradnunk kell a szülőföldön, mert különben elveszítjük az ősi jussunkat. Megállítjuk a kivándorlást, ott boldogulunk, ahol apáink.

De repedések támadtak a nagy egyetértés mázas edényén. Talán az újkeletű oroszbarátság volt az első, amiben kételkedni kezdtünk. Hogy Románia teljesen egyértelműen beállt az európai álláspontba az orosz-ukrán konfliktus elején, Magyarország meg olyannyira oroszbarát álláspontra helyezkedett, hogy a legendás »wegier polak dwa bratanki« is belerendült. És a kettős állampolgárság nem állította le a migrációs és asszimilációs folyamatokat, sőt az erdélyi kitelepülők számára már nem az anyaország a kívánatos célország. Sőt: a magyarországi fiatalok számára sem.

Úgy hittük, hogy az RMDSZ-t nem kell kedvelnünk, sőt folyamatosan kritizálható, leváltással fenyegethető, és mellette mesterségesen felhizlalható egy premodern, újsütetű, ám nagyon hazafias igaz magyar politikai formáció, és amikor (többször) nem sikerült, akkor az utolsó pillanatban, nem a szívünkre hallgatva, de azért rászavaztunk. És az Udemere nagyon sokáig a baloldali magyar pártokkal ápolt igazán jó (ellenszenves) viszonyt, most meg rendeződött a Fidesszel a kapcsolata, és mintha ez sem tett volna jót neki. A Iohannis megválasztása körüli bénázás csak föltette a koronát erre a vegyes viszonyra: a kormányon lévő párt szavazótábora az ellenzék jelöltjét segíti győzelemre.

És, bár távol állunk attól, hogy higgyünk a nemzetközi minősítéseknek, Románia kezdi lehagyni Magyarországot olyan dolgokban is, amelyeket az egyszerű, szorgalmasan dolgozó kisember érzékel: korrupció elleni harc, átlátható adórendszer, vállalkozóbarát jogi környezet, élhető mindennapok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.