Mit tegyen Románia, ha szétesik a világ?

Egy mélyreható változáson áteső, súlyos válságok, bizonytalanságok és a politikai földrajz tektonikus átalakulásai által megterhelt világban Románia nemcsak az Európai Unió és a NATO tagjaként van a legjobb helyzetben. Ha megőrzi partnerséget az Egyesült Államokkal, akkor jobb helyzetben lesz, mint eddigi történelmében bármikor.

A világban most az az általános érzés, hogy a régi liberális rend a régi erőviszonyokkal együtt összeomlik, és senki sem tudja, mi veszi át a helyét. Ezt az érzést Armand Goşu, a Bukaresti Tudományegyetem professzora fejezte ki a legjobban: „Egy örökkévalónak tűnő bipoláris világban születtem. Felnőttként egy AEÁ hegemóniája alatt álló világban éltem, mely kevésbé tűnt tartósnak. Egy egyre kaotikusabb, sok hatalmi központú világban fogok megöregedni, melyek esetlegesen, rövid időre társulnak/fognak össze, hogy egyedi gondokra találjanak megoldásokat, és melyeknek

az lesz a stratégiai céljuk, hogy megakadályozzák egy új hegemónia megjelenését.”

Románia számára 1990-ben vitathatatlannak tűntek azok a stratégiai opciók, melyek kivezethették a kommunista pangásból és „újra egy sorba hozhatták a világgal”: demokrácia és a törvény uralma, kapitalizmus és versengő piacgazdaság, valamint biztonság az amerikai Hatalom árnyékában. Ezek az opciók, melyek Románia bel- és külpolitikáját meghatározták, és az Európai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozásban öltöttek testet, azokat a pilléreket jelentik, melyeken a liberális világrend nyugszik. Ma, 25 évvel később viszont úgy tűnik, inogni kezdtek ezek a pillérek.

Globális szinten visszaszorulóban van a demokrácia, egyre vonzóbbá válnak a különféle diktatórikus politikai megoldások, a piacgazdaságra komoly csapást mért a 2008-as válság, míg Kína korrupt állami kapitalizmusa egyre vonzóbb, a román vezetők körében is, az Egyesült Államok pedig, úgy tűnik, Barack Obama mandátuma alatt stratégiai visszavonulás, vagy legalábbis a világban elfoglalt helyének újrakalibrálása mellett döntött. Ilyen körülmények között, amikor „Amerika hanyatlásáról” és a „multipoláris világról” beszélnek, egyre többekben merül fel a kérdés, hogy jól tettük-e, amikor a liberális rend mellett döntöttünk és nem kellene-e az új fejleményektől függően irányt váltanunk?

A globális tendenciák és a környezetünk mintái

Cristian Diaconescu volt külügyminiszter a következőképpen foglalta össze a világ jelenlegi állapotát: „Az Obama-adminisztrációban megváltoztak a kül- és biztonságpolitika alapvető irányai, és az Egyesült Államok már nem szentel különleges figyelmet Európának, ahogy az hagyományosan történt. (…) Globális szinten nem maradtak el a kihívások. És egyre nyilvánvalóbb az a benyomás, hogy a biztonságra vonatkozó fenyegetések felkészületlenül érik a nagyhatalmakat. Az olyan gondokat, mint Szíria, Líbia, vagy Irak nem sikerült úgy-ahogy kiszámítható állami struktúrákkal megoldani, így aztán a térségben az olyannyira várt stabilitás helyett az ISIS (Iszlám Állam) fenyegetése jelent meg. Az Orosz Föderáció erőszakkal módosította Európában a határokat, a nemzetközi jognak éppen azokat az elveit kérdőjelezve meg, melyek a nagyhatalmak által szavatolt és még a hidegháború alatt is érvényben maradt helsinki zárónyilatkozat (1975) óta érinthetetleneknek tűntek. Az amerikai határozottság és a Moszkvával meglévő üzleti érdekeik fogságában vergődő európai államok árnyaltan viszonyultak az Orosz Föderációhoz.”

Ilyen bizonytalan körülmények között egyes szomszédok, mint amilyen Orbán Viktor Magyarországa, már ki is hirdették a liberális rend halálát, és elindultak az orosz messianisztikus tekintélyelvűség útján. Mások, mint például Recep Tayyip Erdogan Törökországa a szultánság erényeit fedezik fel újra, Európában pedig sokan találnak rá újra az őket Oroszországhoz kapcsoló történelmi kötelékekre és azokra a jelentős különbségekre, melyek elválasztják őket az „amerikai hegemóniától”. Romániának is ezen az úton kellene járnia? Legalábbis a gazdaságnak egy államkapitalizmus irányába történő átalakítását illetően elmondhatjuk, hogy Victor Ponta és a kormánya ezzel próbálkozik.

A miniszterelnök kínai modellel kapcsolatos mániáját nem annyira a kínai miniszterelnök bukaresti látogatása során tanúsított méltatlan viselkedése bizonyítja, mint inkább az, hogy a Ponta-kormány szisztematikusan fojtja meg a kis- és középvállalkozások tevékenységét – melyek a nyugati szabad gazdaságokban a GDP kb. 30 százalékát és a munkahelyek 70 százalékát biztosítják –, mindezt adókkal és járulékokkal, vagy azzal az állandó fenyegetéssel, hogy egy sürgősségi rendeletre odavetett aláírással bárki kieshet a kormány kegyeiből. A demokrácia és az emberi jogok, és főleg a biztonságpolitika és a stratégiai irányvonal terén is számíthatunk-e „váltásra”? Vannak, akik támogatják ezt és befolyással rendelkeznek a politikai körökben, még akkor is, ha a médiában nincsenek túlságosan előtérben.

Hogyan válaszol Románia a DIME-re?

Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója „újraterveztette” a biztonsági adatokat Európában, mert semmissé tette a határok sérthetetlenségével kapcsolatos összes megállapodást, ahogy arra Cristian Diaconescu volt külügyminiszter rámutatott. Tekintettel arra, hogy ugyanazon a földrajzi területen – Fekete-tenger – osztozunk Oroszországgal, hogy a két ország között van egy feszültségforrás – Moldova Köztársaság –, melyet sem feladni, sem elhanyagolni nem lehet, Románia számára létfontosságú olyan kapcsolati és szövetségi rendszert választani, mely lehetővé teszi számára, hogy ellenálljon Moszkva nyomásgyakorlásainak.

A Sunday Telegraph-nak adott egyik interjújában Frederick Ben Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka azt állítja, hogy Oroszország nem fog megkockáztatni egy nyílt konfliktust azzal, hogy lerohanja a NATO valamelyik kelet-európai tagállamát. Moszkva, állítja Hodges, nem fogja megkockáztatni, hogy 100 fokosra (forráspontra) növelje a konfrontáció hőfokát. De megpróbálja majd 90, vagy akár 95 fokosra melegíteni. Hogyan? Négy tényezővel (melyek kezdőbetűi a DIME betűszót adják ki): Diplomácia, Hírszerzés, Katonai megfélemlítés és Gazdaság – melyekkel megpróbálja majd megbontani a NATO egységét. Bukarestnek ahhoz, hogy képes legyen megelőzni ezeket a nyomásokat és választ adni rájuk, tudnia kell, kire számíthat.

Az amerikai–német kapcsolat

Dan Dungaciu, az Akadémia Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója szerint: „A régió számára továbbra is az orosz–német kapcsolat és Amerika erre adott reakciója marad a kulcskérdés. A regionális helyzetet végül Németország Orosz Föderációval szembeni viselkedése fogja tisztázni. Végső soron mit jelent az a «pacifista realizmus», amiről a német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier beszél? Magának a «pacifista realizmus» kifejezésnek jelentős tudományos könyvészete van, mely Jézus Krisztusra, Gandhira, Tolsztojra, Martin Luther Kingre stb. vezethető vissza. De egyáltalán nem világos, miként lehet ezt majd az Orosz Föderáció lépéseire alkalmazni. Az a sorsdöntő kérdés, hogy Berlin inkább a Moszkvával meglévő kapcsolat fenntartását választja-e, annak ellenére, hogy Oroszország nem hátrál meg az ukrán ügyben, vagy Németország inkább úgy dönt, Moszkvával kapcsolatosan euroatlanti, illetve Amerika-párti lesz. Ez az Oroszországgal szembeni «béke» vagy «konfrontáció» dilemmája, melyet Berlin, úgy tűnik, egyelőre nem döntött el. Ebben a konfrontációban, melyet Románia semmilyen módon nem tud befolyásolni, Bukarest számára van egy jelentős tét, nevezetesen az euroatlanti térség keleti határának státusza, mely három szempontból érdekes számunkra: ez EU-határ, ez NATO-határ, de egyben Románia határa is, melyen túl románok és – jelentős részben – román állampolgárok élnek.”

Ebből az következik, hogy tekintettel arra, hogy Románia nem engedheti meg magának, hogy Oroszországgal kapcsolatosan dilemmái legyenek, így azt sem, hogy Németországra bízza magát, függetlenül attól, milyen affinitásai vannak ezzel az országgal Klaus Johannis elnöknek. Ahhoz, hogy megbirkózzon ezzel a négy orosz nyomásgyakorlási tényezővel, Romániának kötelessége megerősíteni az Egyesült Államokkal meglévő partnerségét.

Hosszú távú szövetségesek

Hogyan érjük ezt el? Goşu szerint: „Az AEÁ Közép- és Kelet-Európában talált néhány szövetségest, akikre hosszabb távon számíthat. Elsősorban Lengyelországról, Romániáról és – remélem, hogy ez hamarosan megerősítést nyer – Törökországról van szó. Az AEÁ  ezekkel a szövetségesekkel különféle égető ügyeket old meg: a baltiakat felsorakoztató Lengyelországgal a Keletet (Ukrajna, Fehéroroszország); Romániával a Balkánt és a Fekete-tenger térségét; Törökországgal a Közel-Keletet, elsősorban Szíriát és Irakot. Lengyelország és Törökország lesznek a bálkirálynők. Azt hiszem, Románia fontosabb szerepet is betölthetett volna, de egyelőre nincs erre felkészülve. Az Oroszország által a Krím megszállásával és Ukrajna folyamatos destabilizálásával kirobbantott válságban Románia egyszerű bázis lesz, logisztikai feladatokkal. Még ha meg is próbálja majd azt a benyomást kelteni, hogy ennél többet tesz, Bukarest nem képes rá, tekintettel arra, hogy nem tud olyan hiteles tárgyalófeleket kiállítani, akiket komolyan vennének Washingtonban, vagy Varsóban. A biztonság tekintetében már nem a NATO-hoz tartozás lesz meghatározó, hanem az AEÁ-val meglévő kapcsolat. A NATO egy bipoláris világban, vagy egy egyedülálló hegemónia mellett lehetett releváns. A NATO döntéseit, például, amennyiben Oroszországra vonatkoznak, Görögország, vagy Magyarország bármikor blokkolhatja. Akkor mit tehetsz? Befekteted a GDP 5 százalékát a védelembe, de nem bérekre, hanem minőségi fegyverzetre, megtisztítod a tábornoki testületet az olyanoktól, mint a «nemzeti érdek» Oprea (Gabriel Oprea kormányfő-helyettes – a szerz.), hadgyakorlatokat végzel az amerikaiakkal, a britekkel, a kanadaiakkal… Nagyon odafigyelsz Németország, Franciaország lépéseire és lobbihálózatokat építesz ki magadnak ott. Oroszországon tartod a szemed és befektetsz a Keletről, Moldova Köztársaságról, Ukrajnáról, Oroszországról, Kaukázusról szóló elemzőmunkába, hogy ne érhessenek váratlanul a dolgok.”

Robert Kagan történész a The New Republic folyóiratban megjelent egyik (A szuperhatalmak nem vonulnak vissza. Mivel adós fáradt nemzetünk a világnak) esszéjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyesült államokbeli közvéleményen és politikai eliten belül van egy erős áramlat, mely a második világháború előtti „normalitáshoz” való visszatérést szeretné, amikor Amerika ugyanolyan ország volt, mint bármelyik másik, abban az értelemben, hogy szigorúan csak a saját nemzeti érdekét védte. De ha Amerika feladná az 1945-ben magára vállalt szerepét, melynek értelmében a liberális világrendet védelmezi, az Egyesült Államok akár egy nukleáris Iránnal is túlélhetne, megtalálná a módját, hogy a feltörekvő kínai szuperhatalommal is kereskedjen és akár még egy olyan újraalakított orosz birodalomhoz is hozzá tudna szokni, mely újra meghódította Ukrajnát, a balti országokat és talán Lengyelországot is, és helyreállította a szovjet korszakban létezett teljes befolyási övezetét (Romániát is beleértve). Amerika ezt valószínűleg túlélné, de – figyelmeztet rá Kagan – a világ sokkal veszélyesebb hely lenne, mint ma, amikor siralmas állapotban van. Ezért, állítja az amerikai történész, Amerikának továbbra is kötelessége megvédeni a liberális rendet és ennek az az egyetlen módja, ha érvényesíti a saját hatalmát. A Foreign Policy folyóirat szerint Obama figyelmesen olvasta el ezt az esszét.

A bizonytalan globális kontextus és – főleg – az orosz fenyegetés miatt Romániának nincs más választási lehetősége, csak a liberális rend, vagyis az Egyesült Államokkal meglévő Stratégiai Partnerség.

Másképp mondva, annak érdekében, hogy (legalább) a jelenlegi határok között biztosítani tudja a túlélését, Romániának demokratikus országnak kell lennie, ahol a törvény uralkodik, amely dinamikus kapitalista gazdasággal rendelkezik és elkötelezett szövetségese a NATO-n belül az Egyesült Államoknak.

Románia, rövid történelme során először, olyan helyzetben van, hogy miközben a világ összeomlani (látszik) körülötte, a lehető legjobb stratégiai rendszer része.