// 2026. november 4., szerda // Károly

A román korrupt pszichológiai profilja

// HIRDETÉS

A korrupt férfi, 41 és 50 év közötti, nős, ortodox vallású, egyetemi és egyetem utáni tanulmányokat folytatott.

Az Igazságügyi Minisztérium bemutatta az Amsterdami Tudományegyetem és a Bukaresti Tudományegyetem szakértőivel együttműködésben készített, Az elítélt személyek közvetlen tapasztalata a korrupció jelenségével című tanulmányát. A munkához hozzájárultak az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) és a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék Ügyészségének szakértői is.

A Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia megvalósításának és megfigyelésének támogatására szolgáló projekt részét képező tanulmány készítése során több korrupció miatt elítélt személlyel készült interjú.

A korrupt profilja

Az általuk kitöltött űrlapok segítettek a szakértőknek összeállítani a korrupt profilját, de egyben megállapítani a törvénysértők motivációját is.

Ennek megfelelően a korrupt férfi, 41 és 50 év közötti, nős, ortodox vallású, egyetemi és egyetem utáni tanulmányokat folytatott. Alkalmazott, közepes társadalmi státuszú. A tanulmány azt is kimutatta, hogy az elítéltek többségének passzív szerepe volt a korrupciós tettben. Más szóval, nem kértek kenőpénzt, de elfogadták, amikor felkínálták nekik.

Az ilyenfajta ügyekben leggyakrabban befolyással való üzérkedés és megvesztegetés miatt születnek ítéletek. A profil szerint a korruptat általában először ítélik el, 2 és 5 év közötti börtönbüntetést kap és a per során nem ismeri el a bűnösségét.

A korruptak nem érzik vétkesnek magukat

Az elemzés azt is kimutatta, mi motiválja a korrupció miatt elítélteket. A legtöbben úgy gondolják, hogy az egész rendszer a korrupciót bátorítja, mely a közigazgatási szinttel egyenes arányban nő.

Az előnyök közül a személyes elégedettség és jutalmazás a legfontosabb, valamint az a lehetőség, hogy jobb életet nyújthatnak a családjuknak – és nem a pénzügyi haszon, ahogy azt gyakran feltételezik.

Az elemzések azt is kimutatták, hogy úgy tűnik, a korrupció alapját nagyjából ugyanazok a tényezők alkotják, melyek általában véve a feddhetetlenség hiányához vezetnek.

A válaszolók többsége nem tagadta azokat a tetteket vagy lépéseket, melyek miatt elítélték őket, de tagadták, hogy hibáztak volna. Személyes normáik szerint ezek a lépések nem számítanak korrupciónak. Tekintettel arra, hogy elismerik a haszonszerzésen alapuló korrupciót, ezzel megerősítik az űrlapok tanulmányozásából levonható következtetést, mely szerint ezt a hasznot a családnak vagy a számukra fontos személyeknek szánták.

Hedonizmus és önzés által motiváltan

A holland szakértők elemzése egy másik fontos következtetést is eredményezett. Korrupcióra leginkább az önző emberek hajlamosak, akiknek a saját örömszerzés a céljuk.

„A statisztika azt mutatja, hogy mind a korrupció, mind a feddhetetlenség hiánya jelentős mértékben az önző, hedonista értékekhez, a személyes normákhoz, az észlelt alkalmakhoz és a várt hasznokhoz kapcsolódnak”, mutat rá az elemzés.

Ugyanakkor a tanulmány arra is rámutat, hogy a korrupciós szándéknak jelentős kapcsolata van a „társadalmi elfogadottsággal”, ami azt jelenti, hogy a válaszolók elképzelhetően kedvezőbb színben tüntették fel magukat, mint amilyenek valójában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro