Jog a szülőföldhöz

„Nem, mert ennek a feltétele, az alfája és ómegája a kollektív jog elismerése lenne, s ebben óriási hiányt látunk egész Európában.

A világban másutt is, de nekünk ez fáj, ez az önmagával meghonosodott földrész, melyre annyiszor tekintettünk vágyaink és óhajtásaink letéteményeseként, de mindannyiszor csalódnunk kellett benne. A szép szavak, az elhangzó ígéretek, a soha be nem tartott »ajánlások« mirajtunk aligha segítenek, hogy az anyaország hol lazább, hol határozottabb támogatásán kívül csak magunkra számíthatunk, ha el nem fogyunk közben a meddőnek látszó küzdelemben. Tudom, a küzdelem soha nem lehet egészen meddő, de a sok kudarc, mely törvénytisztelő harcunkban már a hátunk mögött van, ugyancsak lehangoló és tudatromboló.

Ezerszer elmondjuk, hogy magunkat nem tartjuk senkinél különbnek, de alábbvalónak sem, de ennek az igazságát csak a közösségi létben élhetnénk meg igazán. Ez pedig sok-sok apró vereséget szenvedett már. Én naivnak és hiábavalónak tartom például, hogy jogos küzdelmeinkben rendre, szinte monomániásan hivatkozunk a hírhedett Gyulafehérvári Nyilatkozat mireánk vonatkozó pontjaira, mintha abban jogforrást lelnénk. Sajnos, nincs így. Lehet, hogy egy-két erdélyi román értelmiségi így gondolta, de nem így a bukaresti politikum és a nagy »békeszervezők«. A békétlenség elhintői."