Szabadság a kocsmában

„Épeszű ember ritkán olvassa el a cikk alatti kommenteket. Bár a kíváncsiság nagy úr, és ez néha lehúzza a szövegértés poklába, az internet alvilágába, ahol különféle komplexusok, frusztrációk és neurózisok rotyognak fényes üstökben.

Mert a többség nem beszélgetni, megvitatni akar valamit, hanem kiélni a színtelen, szagtalan, gyakran névtelen agressziót, ha már a macskába nem rúghat bele. (Hiszen az akár még vissza is karmolhat.)

A leggyakoribb vád, ami itt alant elhangzik, az a bértollnokság vérvádja. Sárközi Mátyás szótárában erre a következő meghatározást adja: olyan újságíró, közíró, aki anyagi vagy más jellegű viszonzásért személyeket vagy eszméket népszerűsít. A Magyar Nyelv Nagyszótára már a hazai viszonyokkal is számot vetve így pontosít: valaminek a megírására megfogadott, anyagi előnyökért írásaival vkinek a(z aljas) céljait (is) kiszolgáló (újság)író.

Innen is látszik, hogy a bértollnok az az újságíró, aki pénzért célzott üzenetek megírását vállalja el, saját meggyőződése ellenére is (van az a pénz). Ha kell az abortuszt, ha kell az életet támogatja, annak függvényében, hogy kitől kap több pénzt: a feministáktól vagy a katolikusoktól. Persze a sejtetés itt alant is nyilvánvaló: pártok pénzelik itten a propagandát.

Ám igazából nem is a szemantikai tisztánlátás lenne itt a legfontosabb, hanem hogy miért ez tér vissza folyton-folyvást. Miért hiszi azt az egyszerű és szelíd kommentelő, hogy a sajátjától (akár gyökeresen is) eltérő vélemény csak bértollnokság lehet, fizetett csalfaság. Nyilván azért, mert az igazsággal szemben csak hókuszpókuszt lehet felvonultatni, az igazsággal szemben még a hazugság sem lehet őszinte, egyenes, csak és kizárólag fizetett, vagyis manipulált.

Az igazság itt már vallásos hevülettel őrzött kincs, csak a miénk, mások még a vitrin alatt sem csodálhatják, hiszen már a tekintetükkel is beszennyezik. S miközben bőszen élnek a vélemény szabadságával, mindent megtesznek annak érdekében, hogy felszámolják azt, hogy egyetlen és kizárólagos mondattá szűkítsenek mindent: mindenki más hazug rajtam kívül. Utálom a diktatúrát és a komcsikat, de szívesen bújnék Sztálin bőrébe.

Mindebben a legszebb az az eset, amikor az alanti fortyogás indulata a cikkben szereplő véleményt támasztja alá, s még észre sem veszik, hogy ezzel önnön magukat leplezik le. Bár nyilván ehhez már komolyabb szövegértés kellene, az irónia vagy az önirónia felismerése, ám ezek már a gondolkodás felé vezet, így vessük is el."