Magyarország gól nélküli döntetlent játszott a görögökkel, Románia nyögvenyelősen legyőzte a Feröer-szigeteket. Románia első a csoportban, Magyarország a harmadik.
A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott a görög csapattal az Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi mérkőzésén, ezzel teljesítette a Dárdai Pál szövetségi kapitány által előzetesen kitűzött minimális célt, azaz az egy pont megszerzését. A magyar válogatottal egy selejtezőcsoportban játszó románok hozták a kötelezőt: nem túl látványos meccsen, nem túl jó játékkal Bukarestben 1-0 arányban legyőzték a Feröer-szigeteket.
Ami a magyar csapat összeállítását illeti, Dárdai Pál szövetségi kapitány nem okozott komoly meglepetést, így
és immáron egyedül áll a második helyen a 101-szeres válogatott Bozsik József mögött. A görög kispadon debütáló Sergio Markarián öt helyen változtatott azon az együttesen, amely legutóbb hazai pályán kikapott a feröeriektől.
Az első félidő túlnyomó részében a görögök birtokolták többet a labdát, azonban ez helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg. A magyar csapat rendkívül fegyelmezetten visszazárt, keményen védekezett és nem hagyott teret a vendégeknek, akik így többször is komoly technikai hibákat vétettek. Az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét - talán az egyetlen komoly lehetőséget - Gera Zoltán hagyta ki, a Ferencváros veterán támadója Szalai Ádám beadása után találta magát ziccerben, de fölé lőtt.
A fordulást követően a görögök nekiugrottak a magyaroknak, az első öt percben többet veszélyeztettek mint a teljes első játékrészben. A folytatásban is a kékben futballozó vendégek akarata érvényesült, rendre a magyar 16-os előterében járatták a labdát. A hajrában a magyar együttes kijött a szorításból, Pintér és Nikolics is eldönthette volna a három pont sorsát, de gól nem született.
A magyar válogatott így nyolc ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll csoportjában, míg a görög együttes mindössze két ponttal továbbra is utolsó, s aligha szólhat már bele a továbbjutásért folyó versenybe. Dárdai Pál csapata legközelebb június 13-án a finnek otthonában lép pályára.
Dárdai a meccs után úgy értékelt: a csapat jól dolgozott, és rendkívül elégedett azzal, hogy az együttes ismét kapott gól nélkül hozott egy találkozót, ráadásul több nagy helyzetet is kidolgozott.
„Jó úton járunk, meg kell tanulnunk az ilyen mérkőzéseket ezekből a nagy helyzetekből eldönteni" - tette hozzá a kapitány.
A románok Ploieşti-en fogadták a feröerieket, akik már régóta nem azok a félamatőr kamionsofőrök, akik a kilencvenes évek elején voltak – ezt jelzi az is, hogy a mostani selejtezősorozatban sikerült legyőzniük a görögöket, a többi ellenfél pedig igencsak nehezen bírt el velük.
Nem volt könnyű dolguk Anghel Iordănescu tanítványaiknak sem, akik ugyan mezőnyfölényben játszottak, de csupán egyszer voltak képesek bevenni az északiak kapuját.
majd néhány erőtlen román helyzet után jött a szünet.
A második játékrész halvány játékot hozott, Keşeru ezúttal minden helyzetét elszórakozta, ahogy Popa és Maxim is. A közönség hangos füttykoncerttel és „Szégyelljétek magatokat”bekiabálásokkal jelezte véleményét, ez azonban inkább a feröerieket rázta fel: a háromperces hosszabbítás első percében Edmundsson küldött hatalmas erejű löketet a bal felső vinkli irányába, amit Pantilimon kapusnak bravúros mozdulattal kellett szögletre tornásznia.
Ezzel maradt a sovány, de mégiscsak három pontot érő 1-0-s román győzelem, a román válogatott pedig a csoport első helyéről várja a folytatást.
Anghel Iordănescu szövetségi kapitány szerint a csapat nagyon fontos három pontot szerzett, és nem meggyőző teljesítménye ellenére is megérdemelte a győzelmet. A problémás járékot a gyepszőnyeg minőségével magyarázta.
A vasárnap győztes román és északír csapat öt, illetve négy ponttal ellépett a harmadik magyar válogatottól.
Magyarország-Görögország 0-0
Észak-Írország - Finnország 2-1 (2-0)
Románia - Feröer-szigetek 1-0 (1-0)
Az állás:
1. Románia 5 4 1 - 7-1 13 pont
2. Észak-Írország 5 4 - 1 8-4 12
3. Magyarország 5 2 2 1 4-3 8
4. Finnország 5 1 1 3 5-7 4
5. Feröer-szigetek 5 1 - 4 2-7 3
6. Görögország 5 - 2 3 1-5 2
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?