// 2026. november 5., csütörtök // Imre

A magyarokat nem is nyomják el Romániában!

// HIRDETÉS

És Johannis alázza Orbánt. Egy emigráns magyar hagymázas, vagy rendelésre készült verbális ámokfutása.

Klaus Johannis elnök nem foglalkozik Orbán Viktor magyar kormányfő nacionalista retorikájával, és jól teszi, állítja egy Egyesült Államokba költözött magyar, aki azon a véleményen van, hogy a magyar miniszterelnök hangoskodása csak háttérzaj a román államfő számára.

Lázár Györgyről van szó, aki 1980-ban, az UNESCO egyik oktatási programjával került az Egyesült Államokba, hogy az Észak-Karolinai Egyetemen szerezzen doktori fokozatot. Az ezt követő 25 évben Lázár a technológiai terület pénzügyi szegmensében épített karriert, az utóbbi két évben pedig különféle angol és magyar nyelvű kiadványoknak kezdett írni.

A Hungarian Free Press-ben megjelent cikke elején Lázár György elmeséli, hogy nemrég alkalma volt elbeszélgetni Johannes Bloos-szal, Németország San Franciscó-i konzulátusának egyik diplomatájával. Bloos szász nemzetiségű, szülei a brassói németajkú közösség tagjai voltak, mielőtt Németországba emigráltak volna.

„Egy másik szászról beszélgettünk, Románia új elnökéről, Klaus Johannis úrról. Nemrég történt győzelme szinte csodába illő volt, tekintettel arra, hogy nem ortodox, mint a románok többsége, hanem protestáns. Még csak nem is román etnikumú, hanem szász, egy 800 éve Erdélyben élő, németül beszélő kisebbség tagja. Elnökké választása előtt Johannis Nagyszeben, egy erdélyi város nagyon tisztelt polgármestere volt, ahol csökkentette a korrupciót és utcaseprőket alkalmazott, hogy kifogástalan állapotban tartsa az utcákat”, írja Lázár.

Kihangsúlyozza, hogy a közvélemény-kutatások szerint a választók nagyra értékelik, és jobban bíznak benne, mint más román politikusokban.

Orbán, minden magyarok vezére

Lázár György azzal folytatja, hogy a magyar kormányt meglepte Johannis elnökké választása. Ugyanakkor Orbán Viktor magyar kormányfő a kárpát-medencei magyarok vezetőjének nevezte ki magát, és bírálta Romániát a kisebbségekkel szembeni hibás politikái, de főleg a magyarok úgynevezett elnyomása miatt.

„Néhány évvel ezelőtt (Orbán – a szerz.) vitába keveredett az autonómiáról és a kisebbségek jogairól Románia volt elnökével, az érzelmek vezérelte Traian Băsescuval. Ilyesmire ne számítsanak Johannistól”, szögezte le Lázár.

Megemlítette, hogy Johannis nagyon világosan leszögezte nyugati irányultságát, és hozzátette, hogy „ami most Magyarországon történik, az nem demokrácia, nem halad jó irányba”.

Ugyanakkor a román államfő meghatározta azt az irányt, melyet a román–magyar kapcsolatok követni fognak, határozottan kijelentve, hogy nem ért egyet Orbán nacionalista retorikájával, és nem fogja hagyni, hogy ilyenfajta alkudozásokba rángassák bele Budapesttel.

Lázár szerint Orbán Viktor gyakran logikátlan nemzetpolitikája azon az elképzelésen alapul, hogy a magyar származású román állampolgárok „magyarok”, és „az oszthatatlan magyar nemzet” részét képezik. Orbán még egy Nemzeti Egységnyilatkozatot is összetákolt, mely szerint az egész világ magyarságának valamiképpen kötelessége bizonyítania a Budapest iránti hűségét (így! – a szerk.).

„Johanisszal Orbán most bajban van. Miként állíthatná Magyarország azt, hogy Románia kisebbségekkel kapcsolatos politikái diszkriminatívak, amikor egy szászt választottak meg elnöknek? Johannis üstökösszerű győzelme azt bizonyítja, hogy alaptalanok az ilyenfajta bírálatok. Johannis pedig nagyon is jól ismeri a romániai szászok bonyolult történelmét. Önéletrajzában ír az erdélyi szászok magyarok általi elnyomásáról, akik a XIX. században megpróbálták „elmagyarosítani” a szászokat”, szögezi le Lázár György.

Budapest csak zajongani bír

Johannis német származású románnak tartja magát. Az elnök azt állítja, hogy hazájában a kisebbségek, a magyarokat is beleértve, megfelelő képviselettel rendelkeznek a Parlamentben, Orbán nacionalista beavatkozásai Románia belügyeibe pedig csak zajongások, folytatja Lázár.

Johannis eddig pragmatikus politikát folytatott, és jó kapcsolatokat akar Budapesttel. Ellátogatott Varsóba, ahol meleg fogadtatásban részesítették, Berlinben pedig hősként fogadták. Angela Merkel német kancellár csupa mosoly volt és egyáltalán nem rejtette véka alá Románia szász elnöke iránti támogató szándékát. Nyilvánvaló volt a két vezető közötti affinitás, véli az egyesült államokbeli magyar.

De Merkel nem tartja Johannist a „német nemzet” részének, nem beszél a romániai szászok jogainak megsértéséről. A német politikusok olyan románnak tekintik Johannist, aki történetesen szász származású, és aki tökéletesen, de furcsa hangsúllyal beszél németül, áll még a Hungarian Free Press-ben megjelent cikkben.

Úgy tűnik, hogy Johannis egyszerűen lekörözte Orbánt, és azzal, hogy figyelmen kívül hagyta ez utóbbi nacionalista retorikáját, elérte, hogy a magyar miniszterelnök „nevetségesnek” tűnjön, véli Lázár György.

„Johannis nem siet szóba állni a magyarországiakkal. A román sajtó találgatásai szerint mégis elképzelhető, hogy idén találkozni fog velük. Johannis tudja, hogy Orbán illedelmesen fog viselkedni, mert nem lesz mersze megtámadni Angela Merkel legjobb román barátját”, szögezi le a szerző.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro