És, mivel jó tollú író, meg is írta kereskedelmi útirajzát. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Klaus Johannis bármikor otthagyhatná az elnöki bársonyszéket. Új, „Hogyan hozzunk autót Németországból” című könyvének eladásai minden várakozást felülmúltak, és csak úgy dől a lé az elnök zsebébe. Az első kiadás néhány óra alatt elfogyott, és a nyomda leállította Románia legolvasottabb napilapjának (a Ring című bulvárlapról van szó) nyomtatását, arra hivatkozva, hogy több papírra van szükség.
Az ismert értelmiségi, Gabriel Liiceanu által írt előszó a szuggesztív „Én is Németországból hoztam magamnak autót” címet viseli, és a román ember viszontagságait ecseteli, aki, miként Eminescu, elindul Moldovából, és a berlini autópiacig meg sem áll. Andrei Pleșu is méltatta a kötetet, mondván, most jött csak rá, milyen nagy mértékben hasznosíthatta volna a könyvben található jó tanácsokat külügyminisztersége idején, hiszen minden egyes németországi látogatása alkalmával egy-egy Opel Kadettel térhetett volna haza.
Nem csak az irodalmárok lelkesednek a kötetért. A filmkritikusok egyhangúlag kijelentették: „Ha ezt a könyvet megfilmesítik, kenterbe veri A trónok harcát, ami a nézettséget illeti.” A kötet a könyvesboltokban kapható, mint az autós, mind pedig a gazdasági-politikai részlegen.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.