A Székely Szabadság Napja

„Ha március, akkor Marosvásárhely, ha a Székely Szabadság Napja, akkor a székelység százegyedik megaláztatási, megfé­lem­lítési kísérlete. 1990 óta szoktuk »frontvárosként« emlegetni Marosvásárhelyt, s a minősítés érvénye addig tart, amíg az egykori székely főváros magyar lakosságából nem lesz elhanyagolható szórványközösség, a székely múltból, az élő és virágzó magyar kultúrából szánni való relikvia.

A Ceaușescu-éra közösségeket, intézményeket pusztító nacionalista őrjöngése tovább tobzódik Marosvásárhelyen, s a hatalmat bitorló új birtokosok az összes államhatalmi eszközzel visszaélve, újból és újból beletipornak a ma még legnagyobb magyar közösségnek számító marosvásárhelyibe. Mert erre a városra kimondatott a teljes elrománosítás szentenciája. S aki a hatalom minden eszközével rendelkezik, mindennel visszaél, akár el is érheti a célját. Nemcsak a város jelenét mardossák, nem csupán a jövőjét készülnek felzabálni, de a múltját is szeretnék végleg ledarálni a történelemhamisítás nagy román darálóján, hadd egyszínűsödjék tovább ez a kies ország, melyben – a magyaron kívül – már csak díszpinty nemzetiségek vannak, olyanok, miket nyugodt szívvel lehet pozitív diszkriminációban részesíteni, közülük még államelnököt is választani, mert úgysem számítanak már.

De a székelység, a magyarság még számít, még mindig elég népes és nyakas ahhoz, hogy jogait, szabadságát követelje, hát újra és újra rúgni kell rajta egyet, hogy ébredjen már rá, micsoda demokrácia is szakadt a nyakába, melyben kiutálják saját szülőhelyeikről, kitudják maradék intézményeiből. A fészkeibe beköltözött és mértéktelenül elszaporodott kakukkfiókák büntetlenül »semmirekellőnek« nevezhetik azokat az őshonosokat, akik saját városuk önmaguk által épített főterére merészelnek vonulni, hogy elmondják, nem jól vannak a dolgok mostanában."