// 2026. november 3., kedd // Győző
Balogh Levente Balogh Levente

Jogok és szélsőségek

// HIRDETÉS

A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. március 06., 08:36

„A város rendőrfőnökének nyilatkozatai, miszerint a tüntetésre „felbujtókat” feljelentik, illetve a tüntetési kérelmek elbírálására hivatott testület állásfoglalása, miszerint jövőre sem engedélyezik a megmozdulást, szinte már a provokáció kategóriájába tartozó gesztusok. Mintha csak azért feszítenék tovább a húrt, azért hergelnének, hogy a magyarok mindenképpen valamilyen „tiltott” megmozdulást szervezzenek, ezt követően pedig bármilyen „spontán incidens” megtörténhet – ami után a hatóságok ismét lobogtathatnák a törvényeknek fittyet hányó magyar szélsőségesekről készült felvételeket.

A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre. És nem számít, hogy provokátorokról van szó, vagy önerőből ilyen ostobák – tettükért a felelősség az esemény szervezőjét terheli.

Az RMDSZ többek között vélhetően ezért nem áll ki az idei felvonulás mellett, meg persze azért sem, mert ezzel ismét elismerné, hogy rajta kívül is jogosult bárki magyar ügyben bármilyen kezdeményezést elindítani. A vásárhelyi városházi illetékesek döntése mindemellett is tűrhetetlen, ezért indokoltak a több településen is tervezett tiltakozó megmozdulások.

A méltó válasz az lenne, ha Nagyváradtól Kézdivásárhelyig minél többen mutatnák ki tizedikén a szolidaritásukat, ahol lehet, utcára vonulva. Immár nemcsak a magyar közösséget megillető, tagjait a románokkal egyenrangú polgárokká tevő kisebbségi jogok, de a gyülekezési jog és a szólásszabadság mellett is kiállva. De csak akkor, ha ki tudjuk szorítani a saját szélsőségeseinket."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.