Biztató istenélmények

„Mostanság volt, alig huszonöt éve, hogy az emberek tömegesen tértek meg templomaikhoz. A rendszerváltás lendületében a korábban kényszerből, meggyőződésből vagy egzisztenciális okokból vallásellenes emberek tízezrei igyekeztek átesni a lelkiismereti gyorsfoltozáson, pártkatonák, pedagógusok, szekusok húzták meg magukat a hátsó sorokban, majd araszoltak fokozatosan elébb, esetenként akár a presbiteri pozíciókig. Eleinte összesúgtak a hátuk mögött, aztán elillant a dolog pikantériája. Az emberi emlékezet és megbocsátás – no meg a jellemfejlődés – időnként egészen bravúros dolgokra képes. (...)

Ördögi kör rabjai vagyunk: miközben őszintén szeretnénk majd gyermekeink kezét egy tiszta, kiszámíthatóan becsületes világban elengedni, alig teszünk valamit annak érdekében, hogy az a világ valóban olyanná is váljon. Az általunk nyújtott szülői minták inkább szólnak a mindennapos talpon maradásról, kapaszkodóinkat sokkal inkább az anyagi világ kínálatában véljük megtalálni. Alig keresgélünk pozitív istenélmények után, lelkészeink többségének felületes felkészültsége és elkötelezettsége, hiányos emberi tartása pedig sem bennünket, sem gyermekeinket nem erősíti a keresésben. Hiába, egyazon világ viharai sodortak bennünket a máig.

Hasonló szülői minták mentén, ugyanazon iskolai rendszerben nevelkedő gyermekek apjaként keresem folyamatosan a választ: miként lehetséges, hogy egyikük a hitet magától messze tartó, a másik rendszeres bibliaolvasó, a harmadik pedig átlagosnak mondhatóan vallásos emberré serdült? Válasz hiányában azt javaslom, kérelmezzék gyermekeik vallásoktatását. S közben keresgéljenek tovább.”