// 2026. november 2., hétfő // Achilles
Magyari Lajos Magyari Lajos

Magyarhoni anzix

// HIRDETÉS

Ha egy újabb Gyurcsány-éra kell Magyarországnak, hát azt könnyen megkaphatja. S ha megkapta, meg is érdemli.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2015. február 25., 07:46

„Választási vereséget szenvedett a Fidesz–KDNP Veszprémben, az időközi parlamenti voksoláson. Egy olyan vereséget szenvedett, amelyre senki nem számított igazán, s ami annál fájdalmasabb, mert ezzel megszűnt a nemzeti jobboldal kétharmados többsége. (...)

Hogy ez megtörténhetett, ahhoz előbb valaminek a kormánykoalícióban kellett történnie, olyasminek, ami az eddigi hűséges szavazókat eltántorította a pártszövetségtől, de le­galább közönyössé tette őket. Ez utóbbira utal az alacsony részvételi arány, s erre utal az is, hogy a magyarországi szavazók – főleg a fiatalok – most már kaphatóvá váltak a saját maguk által választott kormányzat lejáratására, sőt elgáncsolására is. Ez a magyarországi közállapotokra és a mentalitásra vet meglehetősen sötét árnyékot, egy olyan társadalom kórképét rajzolja fel, mely egyre haszonelvűbbé válik, egyre manipuláltabb, főleg, ha felelőtlen senkik kolbászból font kerítést ígérnek számukra.

A Fidesz–KDNP az utóbbi hetekben-hónapokban sorozatban követte el a taktikai hibákat, s a gátlástalan ellenzék, külföldi támogatással meg is lovagolta ezeket. Nem voltak tragikus hibák ezek, de ahhoz elégségesek, hogy kikezdjék a kormányzat hitelét és magabiztosságát. Ma Veszprém, holnap Tapolca, hiszen úgy tűnik, hogy a zombi kolhozelnöknek, Gőgös Zoltánnak igaza lészen: ma Veszprém, holnap Tapolca, aztán a kormány leváltása…

Csak azt nem értem, kit vár ez a magyarországi lakosság Orbánék helyére? A jobbikos Vona Gábort nem várhatja, akkor marad Tóbiás József vagy Gyurcsány Ferenc. Főleg az utóbbi, aki egyszer már megkóstoltatta velük a gumilövedéket, a könnygázt, az országárulást, s azóta sem javult, inkább romlott. Mégis, kinek kell egy olyan politikus, aki felhőtlen nyugalommal kijelenti, hogy a polgári Magyarország sem nem keresztény, sem nem nemzeti, sem nem jobboldali? Ha egy újabb Gyurcsány-éra kell Magyarországnak, hát azt könnyen megkaphatja. S ha megkapta, meg is érdemli."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.