// 2026. november 7., szombat // Rezso
Fall Sándor Fall Sándor

Széljegyzetek a Nagy Zsolt-ügy kapcsán

// HIRDETÉS

„Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?”

(Külön)Vélemény

Szerző: Fall Sándor
2015. január 28., 14:22

Nagy Zsolt vagy Markó Attila esetében elképzelhető, hogy igazságtalanul indult vizsgálat, történt vádemelés vagy született ítélet. Hogy a sztárintézménnyé vált DNA nem tökéletes, és hibázik. Hogy a romániai igazságszolgáltatásban kétségtelenül létezik politikai vagy egyéb megalapozású leszámolás. Hogy a romániai rendszerszintű korrupcióba talán csak az nem keveredik bele, aki távol marad az igazgatási rendszerektől, az állami adminisztrációtól. 

*** 

Megdöbbenéssel értesültünk, kiállunk mellettetek, veled vagyunk, Zsolt, veled vagyunk, Attila – mondják. Nagy Zsolt valahogy nem ezt érezte, amikor közel másfél évvel ezelőtt máig megválaszolatlan kérdéseket tett fel nyílt levelében:

„Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?”

„Miért maradtam célpont az után is, hogy félreálltam? Kilenc hónappal az ügy kirobbanása után, két héttel a felfüggesztésem után, úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Ezért önként álltam félre a politikából.”

Magára hagyták azok, akiktől támogatást remélt. Miről beszélünk? 

*** 

Emberileg mélyen együtt érzek Nagy Zsolttal és mindazokkal, akik nehéz helyzetbe kerültek vagy ezután kerülnek. De valahogy nem venném a bátorságot, hogy az ügyeik teljes ismerete nélkül véleményt nyilvánítsak és ítéletet hozzak róluk és a bírósági döntésekről.

Erre persze azt mondják, hogy ezek az ítéletek azért születtek, mert az érintettek magyarok. Na de Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester nem magyar? A vádak alól felmentett Rácz Károly kézdivásárhelyi ex-polgármester nem magyar? Nem hallottuk, hogy kiállunk melletted, János! Azt sem, hogy veled vagyunk, Károly! Hát mégsem amiatt fog perbe valakit a DNA és ítél el a bíróság, mert magyar? Akkor miért kell a magyarságát belekeverni? 

*** 

„Kiállunk XY mellett”-típusú akciók indultak, politikusok a bajban levő társaik elítélését az erdélyi magyar közösség egésze elleni támadásnak állítják be, és fél szemmel a 2016-os választásokon, a képviselet bukásának Damoklész-kardjával a fejük fölött próbálják az egyre közömbösebbé váló szavazóbázist felrázni. Ez nem más, mint még egy bőr lehúzása a tegnap börtönbe került Nagy Zsolt és Markó Attila ügyéről. Kikényszerített utolsó hozzájárulás a képviselet támogatásához.  Ezeket az embereket a politikai tőke gyarapítására használják. 

*** 

Egyetlen bebörtönzött román politikus támogatására indult Facebook-oldal. Az a neve, hogy Free Gigi. 

*** 

Egyszer Nagy Zsolt mindent elmond.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.