Megértem, hogy a romániai magyar politikában levitézlett, de a nemzet egységét bizonyítandó Budapesten lakó Szász Jenőnek, a nagy nemzetstratégának nagyon lényeges, hogy kitaláljon valamit, amire intézete pénzt tud kapni.
„Amikor néhány héttel ezelőtt olvastam, hogy a magyar kormány a magyarországi adófizetők pénzéből a székelyföldi magyar diákok román nyelv- és irodalom érettségi vizsgájának a sikerességét támogatja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködésével, egy pillanatra úgy éreztem, egy abszurd színjáték előadásának a nézőterére cseppentem be. Az még teljes mértékben követhető hétköznapi logikával, hogy a magyar kormány a határokon túli, magyar közösségek lakta területeken pénzzel támogatja azokat a családokat, akik magyar iskolába íratják be gyermekeiket, az is teljes mértékben érthető, hogy jelentős összegeket szán a csángók magyar nyelvű oktatására, de hogy az első osztálytól tizenkét esztendőn át az iskolában románul is tanuló magyar gyermekeknek a kiegészítő román tanítását miért kell vállalnia, az már túllépi az ésszerűség kereteit.
Tudom én, nagyon is tudom, hogy a politikában minden megmagyarázható. Legalábbis szólamokban fontos nemzetstratégia, hogy a romániai magyarok, székelyföldi székelyek a szülőföldjükön boldoguljanak, ott jussanak munkához, álláshoz, és ezért nélkülözhetetlen a román nyelv ismerete, amely különösképpen a Székelyföldön erősen sántít. Azt is megértem, hogy a romániai magyar politikában levitézlett, de a nemzet egységét bizonyítandó Budapesten lakó Szász Jenőnek, a nagy nemzetstratégának nagyon lényeges, hogy kitaláljon valamit, amire intézete pénzt tud kapni (aminek elköltési módja nyilvánvalóan a magyar állam számvevőszékének a hatáskörébe tartozik, habár lehet, hogy már ez is nemzetire tágult), de hogy miért nem lehetett a romániai magyarok román nyelvtanulását másképpen, jóval egyszerűbben, jóval célszerűbben és kevesebb pénzkidobással segíteni, azt nehezen tudom megérteni.
Köztudott, hogy a romániai magyar iskolások azért birkóznak meg nehezen a román nyelvvel, mert nem az élő, a mindennapokban beszélt, felhasználható román nyelvet tanítják, hanem a nyelvemlékekben és középkori szófordulatokban, régies nyelvtani szerkezetek használatában igen gazdag román nyelvet, a román iskolákban is használatos tankönyvek alapján. Hosszú évek vajúdásai nyomán, itthon, Romániában sikerült a román politikummal is megértetni, hogy a magyar iskolákban az élő, a beszélt román nyelv megtanulását célzó alternatív tankönyvekre van szükség, és ezt a romániai oktatásügyi minisztérium, sőt maga az előző román államelnök is elismerte. Meg is kezdődött az ilyen tankönyvek és más oktatási segédeszközök tartalmi összeállítása, a tantervvel való összevetése. Gondolom, minderről be tudtak volna számolni a magyar kormánynak vagy annak a rendkívül bonyolult szerkezetű és az élet sok-sok területét emberi erőforrásként értékelő budapesti minisztériumnak mindazok a romániai magyar tisztségviselők, akik központi romániai oktatási tisztségekben dolgoznak, vagy azok a munkatársak, akik a külön oktatási ügyosztállyal rendelkező RMDSZ-ben, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségében vagy a többek között romántanárokat is képző Sapientia egyetemen tevékenykednek.
Ha egyáltalán megkérdik őket, és akkor egyértelműen kiderült volna, hogyan kell segíteni."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)