A kettős állampolgárság, nagyon rokonszenvesen, úgy indult, mint magánügy: aki akarja, megkaphatja. Azután közéleti dicsekvés, most pedig felülről irányított célszám lett belőle.
„A legutóbb egy másik magyarországi vezető politikus azt nyilatkozta, hogy a kormányzati ciklus végére el kell érni az egymillió új magyar (kettős, újrahonosított) állampolgárt. Mintha megszabták volna, hogy 2018-ra mennyi legyen a burgonya- vagy a kukorica termés!
A kettős állampolgárság, nagyon rokonszenvesen, úgy indult, mint magánügy: aki akarja, megkaphatja. Azután közéleti dicsekvés, most pedig felülről irányított célszám lett belőle. Amíg kezdetben a magyar konzulátusokra igyekvők éltek a lehetőséggel, most a konzulátusok munkatársai telepednek ki falvakra és szerveznek jelentkezőket, szavaikkal elmosva azt az egyszerű igazságot, hogy a magyar nemzetnek az is tagja, aki Magyarországnak nem egyes vagy kettős állampolgára.
Az államnak nem kellene elvennie a gondolkodó és cselekvő ember helyét. Ha így tesz, éppen azt a rendszerváltást ássa alá, amelynek huszonöt esztendővel ezelőtt úgy örvendtünk, fel se mérve, hogy mi következik.
Új esztendő jön. Központosító állam, csalhatatlan vezetőkkel – ne következzen! De jól működő, önmagukat szabályozó, egymásra felvigyázó és lakosokra nyitott intézmények, nyitott országok annál inkább."
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.

És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.

Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?

Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.

Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?