A Fidesz szavazók elsöprő többsége, ha választani kellene egy Orbán vezette politikai erő és egy Orbán nélküli Fidesz között, habozás nélkül az előbbit választaná.
„Le is szögezte a tárgyilagosságáról híres elemző, hogy addig van fegyelem a Fideszben, amíg az alvezérek tudják, hogy Orbán egy másik, akár a semmiből életre hívott párt vezetőjeként is megverheti őket. A mostani adok-kapok inkább az emberi természetből, az igazság kimondásának belső indíttatásából fakad (legalábbis az egyik oldalon), semmint célracionális elemzésből. Sem Bencsik Gábor, a Krónika prominense nem remélhet semmi jót annak kimondásától, hogy nem azért mentek az emberek az utcára a Békemenet alkalmával, hogy egyes fideszes vezetők meggazdagodjanak, s Pokorni Zoltán sem attól, hogy pártvezetők urizálásáról szólt. Lázár visszalövése, miszerint az ilyen nyilatkozatokat tevők magukat gyengítik, vagy végzik ki, már sokkal kiszámítottabbnak látszik, legalábbis erre enged következtetni a nyilatkozat késleltetettsége, s Lázár cél- és karrierorientált politikai mozgása.
Visszatérve Török Gábor gondolatához: a fideszes alvezérek esetleg elszámíthatják magukat, s ez okozhat további belső harcokat a pártban, de amennyiben a realitásokból indulnak ki, akkor bizony meghúzzák magukat, mert Orbán nem sokat gyengült saját táborán belül. A Fidesz szavazók elsöprő többsége, ha választani kellene egy Orbán vezette politikai erő és egy Orbán nélküli Fidesz között, habozás nélkül az előbbit választaná, s az sem bizonyos, hogy a másik erő kibírna két politikai ciklust. Első próbálkozásra bevinné a logó, a politikai élet tehetetlenségi ereje, de második bejutására nem mernék fogadni. Úgyhogy a legvalószínűbb az, hogy a belső viták elcsitulnak, Orbán pedig megszilárdítja a pártot."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.