A magyarok elhagyják Romániát! Ja, nem. Az RMDSZ hagyja el a kormányt. Ja, nem. Az sem. Vigyázat: HUMORVESZÉLY.
Sok millió román embernek dobbant nagyot a szíve, amikor úgy értették, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozza, a magyarok kilépnek az országból. Sajnos, úgy tűnik, csak a kormányból akarnak kilépni. A románok szerint azért fontos előrelépésről beszélhetünk, és semmiképp sem szabad feladni a reményt.
„Nem értem, minek örülnek annyira a románok. A Viktória palota kapusa ma reggel mosolygott rám először, amióta csak ide járok. Lehet, hogy visszalépünk a kormányba”, mondta riporterünknek Kelemen Hunor, amint épp kilépett a kormány épületéből. A tegnapi hírre a vegyes lakosságú falvak románjai egy emberként tódultak ki a kapuk elé, hogy megnézzék a magyarok kivonulását, de csalódniuk kellett. A magyarok nem mentek sehova.
„Segíteni akartam nekik a pakolásban. Előkészítettem néhány térképet Közép-Ázsiáról. Gondoltam, oda mennek majd, ahonnan jöttek. De semmi”, mondta szomorúan Decebal Popescu, egy Székelyföldön élő román kisebbségi. Popescu szerint az RMDSZ vezetősége nem értette meg a választópolgárok üzenetét: a németeket szeretjük, nem a magyarokat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.