A közéleti részvételre a romániai magyarokat nem csupán a választások előtti kampányokban kell mozgósítani, hanem a választások közötti időszakban is lehetővé kell tenni számukra, hogy részt vegyenek a közügyek intézésében.
„A magyarok közül az első fordulóban miért mentek el olyan kevesen választani ? A kommentátorok szerint a kivándorlás miatt csökkent a romániai magyar választók száma, a két magyar induló nem versenyhelyzetet teremtett, hanem éppen ellenkezőleg, csökkentette a választási kedvet, ráadásul – mivel mindenki tudta, hogy mindkét magyar jelölt az első fordulóban elvérzik – fölöslegesnek tartották eleve lefutott mértkőzésen résztvenni. És persze többen idézgették az RMDSZ-re leadott szavazatok csökkenő számát mint annak bizonyítékát, hogy a szavazók összhangban a romániai folyamatokkal elfordulnak a politikától. Nem kevesen írták-mondták azt is, hogy a kampányban az RMDSZ-nek nem sikerült mozgósítania a választóit.
Maradjunk ez utóbbi félmondatnál: »az RMDSZ-nek a kampányban nem sikerült mozgósítania a választóit«.
Vajon miért nem ? Kelemen Hunor nem utazott és nem beszélt eleget? Dehogynem. Az RMDSZ polgármesterei, tanácsosai nem fejtettek ki a kampányban kellő hírverést? Dehogynem. Az egyházak nem foglalkoztak a kampány időszakában a hitélet mellett a közélettel? Dehogynem. A média mind a való, mind a virtuális világban és a kettő immár szétválaszthatatlan ötvöződésében nem tűzte elég gyakran napirendre a témát? Dehogynem.
Én úgy gondolom a választási közömbösség mögött ott rejtőzik egy másik fontos tényező is, amelyről senki nem beszél és itt az ideje, hogy szóvá tegyük.
A közéleti részvételre ugyanis a romániai magyarokat nem csupán a választások előtti kampányokban kell mozgósítani, hanem a választások közötti időszakban is lehetővé kell tenni számukra, hogy részt vegyenek a közügyek intézésében – és ha látják ennek eredményét, akkor önmaguktól »mozgósulnak«."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.