// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az ortodox egyház betiltja a Halloweent?

// HIRDETÉS

Szentségtörés! A Halloween-imádó gyerekek sátánisták!

A Román Pátriárkia azt állítja, hogy a Halloween-ünnepek szervezésével a diákokat okkult gyakorlatokra és természetellenes, gyakran erőszakos viselkedésekre vezetik rá, sőt, biztatják. A Román Pátriárkia állásfoglalására egy nappal azután került sor, hogy a romániai Katolikus Egyház kijelentette, a Halloween ünneptől nem idegenek a sátánista gyakorlatok.

A Román Pátriárkia kiadta „A furcsa és hátborzongató kereskedelmi szenzációhajhászás – az elembertelenedés veszélye” című közleményt, melyben elítéli a Halloween-ünnepek megszervezését, egy olyan hagyományét, melynek alapját

egy halálisten imádása képezi.

„A Román Pátriárkia osztja számos hazai szülő, diák és tanár arra vonatkozó aggodalmát, hogy egyre több romániai közoktatási intézményben (az óvodáktól a középiskolákig) Halloween-ünnepet tartanak, mely hagyomány a szellemeknek és egy kelta halálistennek a – román hittől és szellemiségtől idegen – pogány imádatán alapul”, áll a Pátriárkia közleményében.

A Román Ortodox Egyház (BOR) képviselői szerint a román iskolákban az utóbbi években egyre gyakrabban szerveznek különböző tevékenységeket az „erőszakmentesség” témájában, de az ilyenfajta eseményeken, mint amilyenek a Halloweennel kapcsolatosak, a diákokat – a szórakozás ürügyén – okkult praktikákra és természetellenes, gyakran erőszakos viselkedésre biztatják.

„Bár a szakértők a társadalmon belüli erőszak és különösen a fiatal nemzedék agresszivitásának fokozódására figyelmeztetnek, a média pedig egyre több ilyen iskolai esetről számol be, paradox módon éppen a gyermekek és a fiatalok fejlődésére és nevelésére negatívan ható tevékenységeket bátorítják, melyek néha a tanrenden kívüli oktatási programban is szerepelnek. A családnak, az iskolának és az egyháznak együtt kell dolgoznia a következő nemzedékek helyes nevelésében, a román kultúra és hagyományok megismerésének gondozásával és bátorításával, a kreativitás és a szépérzék, a jó és rossz, igaz és hazugság, igazságosság és igazságtalanság közötti különbségtétel serkentésével”, áll még a Román Pátriárkia közleményében.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia csütörtökön küldött levelet az ország valamennyi román katolikus püspökének, melyben azt tanácsolják nekik, hogy a katolikus hívőket biztassák az egyes keresztények által elfogadott

„pogány szokások”

elkerülésére, és tartsák tiszteletben a november 1-i „Mindenszentek ünnepélyességét” és a november 2-i „Minden Elhunyt Hívőről szóló Megemlékezést”.

Egy katolikus papok által készített elemzés szerint „a Halloween ünneptől nem idegenek a sátánista praktikák”, és negatív hatással van a gyermekekre. „Aggasztóknak tekinthetők azok a hatások, melyek ennek az eseménynek a jellemzőivé váltak. (…) Ezt az üzletek és a klubok alaposan kihasználják! A groteszk és hátborzongató hangsúlyokon túlmenően megfigyelhető a hajlam az ezotériára és az ártó szándékra. Egy gyors keresés az interneten mindezt megerősíti! És ez az aspektus még aggasztóbbá válik, amikor ezek a megnyilvánulások a gyermekeket célozzák meg!”, mutat rá az említett elemzés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro