// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Kuszálik Péter Kuszálik Péter

Áj láv Erdéj

// HIRDETÉS

Nem ultrák, „csak" irredenták, nacionalisták és sovének. Ha ez az "átlag„, akkor igen nagy baj van Kis-Magyarország népével.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kuszálik Péter
2014. október 24., 08:01

„A Nagy Focimeccset követő cikkáradatban találtam egy olyan kommentárt, amely elgondolkodtatott egy pitzinyt és a gép elé ültetett. Október 12-én jelent meg a tudósítás – Ismét balhéztak Sepsiszentgyörgyön a magyar ultrák –, amely néhány kommentárt is szült.

Gyarmati Pál – a bejegyzés szerint: ügyvéd és közgazda – a következőképpen veszi védelmébe a „magyar ultrák”-at: „A fiúk nem ultrák – hanem természetes magyar gondolkodású, tehát nacionalista, Erdélyt illetve [illetően?] irredenta, Trianon-gyűlölő, Székelyföldet illetően sovén és erőteljesen autonómia-párti érzelmekkel teli, boldog futballszurkolók, az átlag! Ne felejtsétek: az oláhoknak semmi keresnivalójuk Erdélyben, főleg Székelyföldön, s különösen Háromszékben!” – A mondat formai hibáiról most semmit, elég lesz a tartalmiakkal bajlódni.

Nem ultrák, ’csak’ irredenták, nacionalisták és sovének. Ha ez az ’átlag’, akkor igen nagy baj van Kis-Magyarország népével. Arra utalok, hogy a 2013-as meccsre Bukarestbe átruccanó ’átlag’ ripityára törte a magyar vasúti társaság vonatát, minden nacionalista és sovén indulat nélkül, csupán a Gustave le Bon által leírt kórkép alapján. (1895-ben ugyanis Guszti bácsi – A tömegek lélektana c. könyvében – leírta, hogy a tömegek „alapvető idegállapota a düh”. Kivételt képez a zürichi operaházba bevonuló ezer fős társaság, amely – úri neveltetése okán – képes civilizáltan viselkedni, csak tűzriadó esetén zuhan pánikba.) A dühöt a tömeg-tudat generálja, az, hogy az egyes ember nyugodtan törhet-zúzhat, a névtelenség álarca mögött kedvére áthághatja a törvényeket. Azért öltöznek egyforma fekete pólóba, mert így nehezebb őket azonosítani (az előzetes eligazításon ezt is kihangsúlyozták). Ha csihi-puhira kerül a sor, akkor pedig följelentik a zsandárt, amiért nem tüntette föl látható helyen az azonosító számát. (Már volt rá példa). (...)

A Magyarországról Erdélybe látogató ’átlag’ magatartása gyakorta okoz fejfájást az ittenieknek, mert idejönnek, jobb esetben csak nyilatkoznak, súlyosabb esetben provokálnak is, majd az esti vonattal elhagyják a tett színhelyét, mi pedig nyeljük a gombócot. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/37435-kuszalik-peter-aj-lav-erdej#sthash.Rrum4dY2.dpuf"

A Magyarországról Erdélybe látogató ’átlag’ magatartása gyakorta okoz fejfájást az ittenieknek, mert idejönnek, jobb esetben csak nyilatkoznak, súlyosabb esetben provokálnak is, majd az esti vonattal elhagyják a tett színhelyét, mi pedig nyeljük a gombócot."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.