// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Csendes László Csendes László

„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”

// HIRDETÉS

Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Csendes László
2014. október 24., 19:10

„– Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka?

– Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók. Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni.

– Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma?

– Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül.

– Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat?

– Nem zárult le. Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye. Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.