// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Băsescu birodalma

// HIRDETÉS

Mit mond a jereváni rádió Trajánusz Baszeszkisz országáról.

A megérthetőségen túl van, hogy Băsescu miért akar mandátuma végén öngyilkosságot elkövetni. A történelemből nem tanulhatunk túl sokat az ilyenfajta motivációkról. Könnyebb ezekre Shakespeare-nél bukkanni.

Azt azért túlzásnak tartom, hogy állandóan azt hangoztassuk, Băsescu országa ugyanaz, mint Năstase országa, hogy ugyanazokat az elődtől megörökölt korruptakat hozta helyzetbe, lásd a hasznos idióták Microsoft-ügyben látható kánoni vonalát. Ezt csak a román közélet dicsőségére váló kettős mérce rendszerének segítségével teheted meg: az egyiket Merkelhez hasonlítod, a másikat Jean-Bédel Bokassához és így állapítod meg, hogy igen, uram, a mienk legalább művelt és térképeket gyűjt.

A történet amolyan jereváni rádiós. Băsescu Romániája pont olyan, mint Năstase Romániája, néhány apró különbséggel:

- Năstase nélkül

- Vântu, Voiculescu & SRS (Sorin Roşca Stănescu – a szerk.) és a költségvetés számára elkobozott lopott pénzük nélkül

- Mitrea, Nicuşor és más, már lefejezett vagy lapáton lévő kiskirályok nélkül, ezek között lévén a most készülő Hrebe (Viorel Hrebenciuc – a szerk.) és az após (Ilie Sârbu – a szerk.) nélkül

- Pinalti, Fenechiu & jászvásári barátok, Blejnar és lassan-lassan a melegítést elkezdő Cocoş & company nélkül is

- Băsescu testvérével a kóterban (aprócska maffiózó ő ahhoz, hogy egy ilyen rangsorban szerepeljen, de azért tegyük oda, színesítse egy kicsit a listát), és a kihallgatásokon magát nem túl jól érző rózsaszín ruhás hölggyel

- a Cătălin Voicu és a hozzá hasonlók által pórázon sétáltatott magas rangú magisztrátusok és igazságszolgáltatási szakszervezetisek bandái nélkül

- egy olyan Ciuvică-val, aki szabadon feljelentgetheti Monica Macoveit az ügyészségen álhírek terjesztéséért, miután Macovei 2003-ban megvédte Ciuvică-t Năstaséval szemben, aki őt álhírek terjesztéséért jelentgette fel az ügyészségen.

E semmiségeken kívül csak hasonlóságok vannak. Hisz nincs igazuk azoknak az ítélőképességgel rendelkező kommentátoroknak, akik azzal érvelnek majd, hogy egy 2004-ben győztes Năstaséval is ugyanitt tartanánk, mint ahogy 2009-ben is mindegynek tartották, hogy ki győz, Băsescu vagy Geoană, mert felcserélhetőknek tartották őket: ugyanaz a fényesség, vagy mocsokság, egyéntől függően?

Valójában, persze, az a sorsdöntő különbség, hogy Năstase országa tényleg Năstaséé volt, míg Băsescu országa nem Băsescué.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro