Vitán felül áll, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt jelölése mozgósító erővel hatott, és a közösen (jobban mondva a külön-különt összeadva) begyűjtött, csaknem 500 ezer támogató aláírás régóta várt bizonyítéka annak, hogy közösségünknek nem csupán egy jelképes, mindenkori, „mindegy, hogy milyen, csak legyen” jellegű politikai képviseletre van szüksége, hanem olyan belső versenyre is, amely során bizonyítani is kell, merthogy igenis nagyok az elvárások.
„Most mi, a benevezést biztosító szurkolók arra várunk, hogy versenyzőink megalkossák a házi megmérettetés szabályait. Az RMDSZ azzal, hogy a határidő lejárta előtt néhány nappal lezárta aláírás-gyűjtési akcióját, gyakorlatilag segítő jobbot nyújtott az EMNP-nek, amely a hajrában szabadon „halászhatott”. A néppárt által kezdeményezett párbeszéd elutasítása viszont már az erőből politizálást idézi, amely nem sok jóval kecsegtet azok szemében, akik a magyar szavazóbázis összefogását várják jelöltjeinktől majd a második forduló előtt.
A szövetségnek el kell döntenie, hogy a közös magyar érdekek minél hathatósabb képviseletét célozza meg, vagy a bukaresti bizonyítási vágy által hajtva csupán arra törekszik, hogy a lehető legtöbb szavazatot mutassa fel Victor Pontának. Kelemen Hunor öt évvel ezelőtt 370 ezer voksot kapott, ám most, Szilágyi Zsolt megjelenésével már nehezen képzelhető el, hogy a szövetségi elnök megismétli ezt.
Eközben az EMNP máris győztesként várja a pályára lépést, hiszen a legfontosabb próbát sikerrel vette: összegyűjtötte a sokak által kizártnak tartott 200 ezer aláírást. A néppárt akkor is óriási előrelépést könyvelhetne el, ha csak támogatói felének voksát »húzná be« novemberben, hiszen már ezzel is megduplázná a 2012-es parlamenti választásokon elért eredményét. Így kezdődik: kíváncsian várjuk az alkalmazott játéktaktikát.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.