// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az autonómiakocka el van vetve!

// HIRDETÉS

Az RMDSZ előremenekült és kibontotta a nagy közös autonómiazászlót. A helyzet egy higgadt elemzése, román szemszögből.

Az RMDSZ vezetője, Kelemen Hunor megpróbálja közös nevezőre hozni az utóbbi években több szekértáborba oszlott közösséget, ennek érdekében új autonómiatervezetet javasol Székelyföld számára az elnökválasztási kampány kezdete előtt.

A román vezetők és elemzők túlzónak tartják a tervezetet, annak ellenére, hogy nem tesz egyebet, mint papírra veti a zömmel az ország közepén, Hargita, Kovászna és Maros megyékben összpontosuló magyar kisebbség szükségleteit.

A preambulumban megemlítik az összes Románia által aláírt nemzetközi dokumentumot, melyekben Bukarest vállalja, hogy egyenlő jogokat biztosít a kisebbségeknek, de az 1918-as, Erdély Romániával egyesüléséről döntő Gyulafehérvári Nyilatkozat egyik fő pontját is, melyben kihangsúlyozzák, hogy „minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és törvénykezni, a soraiból választott személyeken keresztül”. Ez a toleranciaígéret akkoriban nemcsak az erdélyi magyarok és németek kéréseit tükrözte, hanem a román nyelvű elitek tapasztalatát is, akik az Osztrák-Magyar Birodalom idején a budapesti parlamentben küzdöttek a románok jogainak megszerzéséért.

Székelyföld autonómiájának tervezete Románia régiósításának hipotéziséből és abból indul ki, hogy minden régió elég nagyfokú autonómiát fog kapni ahhoz, hogy saját maga döntsön az elsődlegességeiről. Ebben az esetben a szerzők a kollektív jogokra helyezik a hangsúlyt, ahogy az más régiókban, például Dél-Tirolban is történik, és azt követelik, hogy a három túlnyomórészt magyar megyében a magyar nyelv legyen egyenlő a román nyelvvel. Ez magyar anyanyelvű iskolákat és tanárokat, magyar nyelven kommunikálni képes köztisztviselőket, valamint magisztrátusokat jelent. A tervezet azt javasolja, hogy a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság, valamint Kovászna és Hargita megyék bíróinak kétharmada legyen magyar és csak egyharmada román, ezáltal a két nemzet e térségen belüli arányát tükrözve. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM) már meg is érkezett a kemény válasz, mely szerint ez a tervezet „a jogállamiság elvei elleni agresszió”.

Ennek ellenére Romániában már vannak törvények, a helyi közigazgatásról és a decentralizálásról szóló, melyek azokon a településeken, ahol a kisebbségek a lakosság több mint 20 százalékát képviselik, jogot ad az anyanyelvű igazságszolgáltatásra és oktatásra, valamint arra, hogy az illető közössége tagjai anyanyelvükön kommunikáljanak a köztisztviselőkkel.

A román jogi keret rendkívül igényes a kisebbségek jogainak területén, talán a legigényesebb az Európai Unióban, ahogy azzal Traian Băsescu állandóan dicsekszik, csakhogy a törvényeket nem alkalmazzák. Marosvásárhelyen, ahol az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet Mihály király védnöksége alatt nyitották meg 1947-ben, hogy magyar nyelven működjön, most már csak kevés anyanyelvű tanár van, Kolozsváron a Tudományegyetemet a budapesti kormány hozta létre a birodalom idején, de az utóbbi években többször is a román nacionalisták harcmezejévé vált, akik még azt sem akarták megengedni a magyaroknak, hogy a saját nyelvükön kitegyenek dohányzást tiltó feliratokat. Kevés per zajlik magyar nyelven, a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználati jogát pedig állandóan megsértik.

Mindezek az elégedetlenségek késztették az RMDSZ vezetőit a legutóbbi tervezet elkészítésére, melyre vonatkozóan még a szervezet vezetői is elismerték, hogy az alkotmány kereteit feszegeti. Ez egy maximalista tárgyalási dokumentum és ugyanakkor egy magyarok mozgósítására szánt politikai nyilatkozat is. Hagyománya van annak, hogy mind a magyarok, mind az egyesülés előtti erdélyi románok is csak törvényes eszközöket használtak elégedetlenségeik megoldására.

Másrészt az is igaz, hogy ez az autonómiapárti terv alkalmatlan belpolitikai kontextusban jelenik meg, bár beleillik egy bizonyos európai trendbe, abba, melynek keretében – például – Skócia népszavazást fog tartani a függetlenségéről.

Ez az autonómiapárti tervezet a választási kampány kellős közepén nacionalista reakciókat fog kiváltani mindkét oldalon és talán még utcai erőszakot is, ahogy arra a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) főnöke figyelmeztetett. Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy Budapest hivatalosan is támogatja a romániai magyarok által kért autonómiát. A szükségszerűség és kockázat között, a magyarok által kért autonómia továbbra is egy idealista politikai terv marad.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro