Viccnek is beillik, de a mi stupid hazánkban akár igaz is lehetne a hír, miszerint egy regáti szociáldemokrata polgármester egyetlen nap alatt tízszer váltott pártot. Azt hitte, hogy, mivel Ponta sürgősségi kormányrendeletet adott ki, és mivel a PSD-ben nagyon szigorú a pártfegyelem, neki is kötelező módon pártot kell váltania.
„Így aztán azonnal átiratkozott a PNL-be. De nem maradt sokáig, mert »nem kapott sem lisztet, sem vödröt«, ahogy kérte. Innen átment a PDL-be, de »megijedt Blaga fejétől«, és onnan is lelépett. Miután Udreának egy posztere meggyőzte, beállt a PMP-be, ahol kiderült, hogy Udreát Băsescu támogatja. Emiatt itt sem időzött sokat, gondolt egyet és beiratkozott az RMDSZ-be. Csakhogy itt sem maradhatott meg, mert »a párt tele van magyarokkal«. Ezek után még szerencsét próbált a zöldeknél és a konzervatívoknál, majd újra próbálkozott a PMP-nél, végül visszatért a PSD-be, »mert Dragnea annyi pénzt ígért neki, hogy a két fordulóra elég lesz«.
A miniszterelnök a sürgősségi kormányrendelet indoklásaként azt hozta fel, hogy »a polgármesterek és a tanácsosok nem Blaga és Johannis rabszolgái, szabadok kell legyenek«, illetve »egy kis igazságot kell tenniük, mert nem mindig annak van igaza, aki hangosabban kiabál«. Az államfő felelősségtudatra szólította fel a kormányt, és a nép ügyvédjéhez fordult, az azonban azzal vádolta meg, hogy »szabotálja a demokráciát«. (…)
A rendszerváltást követő években a »nép öregje«, Silviu Brucan stupid people-nek nevezte a románságot, amelyet könnyű elszédíteni, lefizetni, megvásárolni a szavazatait egy nejlonvederrel és egy pohár sörrel. Akkor kórusban tiltakoztak az egyáltalán nem hízelgő jelző ellen, de sajnos neki volt igaza.
A stupid nagyon ráillik a vezető kormánypártra is, hiszen annyira átlátszó ez a rendelet, amelyet »sürgősen« hozott: az a célja, hogy a polgármestereket egy ilyen zsarolásnak is beillő »felszabadítással« becsalogassa a saját pártjába, mert több polgármester több önkormányzatot és több szavazatot jelent(het) most, amikor mintha visszaesett volna a kis Titulescu győzelmének korábbi nyolcvanszázalékos esélye.
Aki elég stupid, könnyen beleeshet ebbe a csapdába.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.