// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Örömfőzés paprikával és áriákkal

// HIRDETÉS

Előbb a fakanalak, majd a műanyag kanalak táncoltak ma az Apáczai udvarán. Kolozsvár spontán lagzin vendégelte meg magát.

Benyomult a fesztivál szombaton a Farkas utcából a közeli Apáczai Csere János középiskola udvarára, és ahogy puhultak a húsok, krumplik, káposzták, úgy alakult át az örömfőzés szeretetvendégséggé.

A Fakanalak tánca kihagyhatatlan pontja a Kolozsvári Magyar Napoknak. Ez az egyik legcivilebb rendezvény egész héten, és nem azért, mert ide áramolnak a civil szervezetek, hanem mert itt az évek során nem is annyira a bejegyzett NGO-k, mint inkább munkaközösségek, szurkolói klubok párolódnak össze baráti társaságokká. 

Akiknek egyetlen célja, hogy együtt főzzenek valamit, és legalább akkora élvezettel, mint amellyel az odalátogatók aztán elfogyasztják. Idén 13 csapat jelentkezett, de mivel az eső mindenkit beszorított a sátrak alá, nem látogattam meg az összes kondért. Az udvart körbevevő sátrak alatt nemcsak az esővíz folyt, hanem a felszabadult kóstolgatás és zabálás is. 

Az udvar közepén pedig a fejedelmi fogások és főzési megaprojektek kolozsvári guruja, Kiss-Budai Tibor mesterszakács és önkéntes kuktái óriáslecsót dobtak össze és osztottak szét. Megérte belevágni az öt kiló tököt, tíz kiló hagymát, húsz kiló kolbászt és 60 kiló paprikát, ekkora méretben ezt már nem is lehet elrontani.

Ahogy ürültek az üstök, az egész egyre inkább egy nagy spontán lagzihoz kezdett hasonlítani. Annyival volt jobb, hogy senki se szabta meg, milyen sorrendben fogyasszuk a tepertőt, a lucskos és töltöttkáposztát vagy épp a szilvaízes derelyét. Az eső előtt és után kalotaszegi zenészek húzták, a kolozsvári opera csapata pedig akkora kedvvel főzött, hogy énekük az esőn és az egész udvaron áthatolt. 

Hiába próbálkoztak mellettük valakik (talán a CFR szurkolói?) a Romantikus Erőszak slágerével, a Lesz még Erdély Magyarországéval, csak a dallamot bírták elrontani, a hangulatot nem. Mert a Káposzta Szűzek mindenkit meghívtak lucskoskáposztán innen és túl, a Bonanza palacsintaméretű húsokat pirított, az opera munkatársai pedig szilveszteri gombás operett letshow-val és csomboros-fokhagymás, zsírban sült operakolbásszal láttak vendégül.

És egyáltalán nem utolsósorban az idei Fakanalak tánca a legfrappánsabb válasz volt, amit Kolozsvár adhatott arra a gasztronómiai rablógazdálkodásra, amit a magyarországi lacikonyha folytat az Egyetem utcai parkolóban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro