De kezdjük az elején, mert az Egyetem utcai parkolóban kezdődik. Egy óriási kajálós sátorral. Ahol minden óriási.

 

 

Mennyi??? Te is azt látod, amit én? A rablóhús kész rablás. A flekken és a csülök meg annyi, hogy le sem merem írni. Abból megvacsorázom egy felső középkategóriás étteremben eszcájgostul, terített asztalostul, pincérestől, ahol még a budi is elit.

 

 

Az óriásság ennek a magyarországi lacikonyhának az üzleti modellje. Mindenből csak nagy van: savanyúságból, kenyérből, bográcsból, csülökből, sült paprikából, szakácsból és végösszegből. 

 

Mert egy roppant modern és bevált üzleti elv alapján adják el nekünk a hagyományos magyar konyhát. A nagy hipermarketek attól (is) nyereségesek, hogy sok és nagy darab árut halmoznak a polcokra függetlenül attól, hogy van-e épp kereslet rá. A nagy és sok termék vizuálisan és pszichológiailag úgy hat az emberre, hogy akkor is vásárol, ha történetesen nincs szüksége az illető árucikkre. Akkor is, ha mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, mint azt eredetileg tervezte. Ezt már rég felmérték, kimutatták: működik.

 

 

A szponzorbank reklámfigurái se kicsik.

 

 

Pista bá viszont minden méretben kapható. Kolozsváron ő is az egyetemen telepedett meg. Igazi sztár lett, ha Erdélyben valahol két magyar bádogfedőt összecsapnak, Pista bá biztosan ott terem.

 

Még egy roppant fontos dolognak ad helyet az egyetem, illetve a járdája: a fák alatti padoknak. Nagy újítás az evési kényszer nélküli pihenő, és innen azok is élvezhetik a koncerteket, akik nem tudnak másfél órákat végigállni.

 

 

És hogy miért ez minden idők Farkas utcája? Mert mindenből több van. Több a magyaros ruha, több a fajáték, több a könyv, a sátor, több a kerámia. A hagyományos is, a szépen modern és funkcionális is, és sajnos több a nemzeti giccs is. De biztos van olyan, aki attól érzi magát magyarabbnak, ha úgy kanalazgatja a vasárnapi húslevest, hogy azon átsejlik a magyar címer a korondi tányér aljáról.

 

 

Ismét eljöttek a kedvenceim, a torockói sajtok, és stratégialag jól helyezkedtek el: a borutca sarkán. Mert a boroknak idén is külön leágazást kellett nyitni, ahol már akkor zajlott az élet, mielőtt megnyílt volna az összes bódé.

 

Idén igazi szörp- és lekvárdömping van, nemcsak válogatni érdemes a standokon, hanem eszmét cserélni a befőzés és eltevés titkairól. Ehhez képest mondjuk a lángos drágább, mint Tusványoson, és nemcsak a palacsintát kerekítették szépen fel, hanem az árát is. Persze nem muszáj egészségtelen vásári kaját tömnünk magunkba, van egészséges és drága is, és 1-2 helyi étteremnek köszönhetően rezonábilis áron is fő a tokány és a gulyás.

 

 

Bár annyi tárgyat kínálnak a standok, hogy komplett háztartást fel lehetne innen szerelni, idén duvad a kultúra is a Farkas utcában. Az Akadémiai Könyvtáról lefele csak könyvstandok állnak, és kitelepült teljes gőzzel a helyi média is. Tegnap délelőtt még csak a főszervezőket igyekeztek mikrofon és kamera elé ültetni, délután pörögtek már a sztárok is a sajtósátrak között.

 

 

A vásár pedig képtelen befejeződni, legalábbis ott, ahol az utca végetér: átlóg a templom melletti keresztutcába egészen az Apáczai líceumig. Ahol aztán tényleg minden van a vintage ruháktól a kozmetikumokon át a mindenféle mütymütyig.

 

 

És idén azért is sokkal jobb, mert nem egyedül a pénz az interakció eszköze. A médiákok vadásszák a közönség hangját, az Állami Magyar Színház sátra egyenesen felszólít: ne őrizd meg a nyugalmadat, drámázz!

 

 

Sőt tombolj és táncolj, mert a Farkas utcai színpadon lépnek fel a legszexibb énekesek, táncosok és táncoktatók. És akkor az utca végén nyíló Romkertet még nem is említettük, pedig ott épül újra a kolozsvári magyar kultúra játszó és beszélgető része.