// 2026. november 7., szombat // Rezso

Metagalaktikus útikalauz

// HIRDETÉS

Induljunk mi is, mint Noé. Szedjed a lábad, jó-é? - invitálta közönségét mágikus utazásra Bréda Ferenc a Bulgakov-beli felolvasáson. És szedtük!

Beindult a magyar napi irodalmi kenyérosztás a Bulgakov Kávéházban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében. (Olcsóbb a csülöknél, na ja.) Bréda Ferenc mágusmókust jól ismeri, aki ismerheti. Tudhatja, hogy az ő orális orgiáin szem, szív egyéb szellemi szerv nem marad szárazon. Ezúttal kombóban dolgozott az Ember. Régi famulusát, Karácsonyi Zsoltot vette maga mellé, hogy Szürreáliába kalauzolja kellően népes hallgatóságát.

A sztori rémesen egyszerű. Egyszer, régen, Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt leutazott egy Babadag nevű helyre. Sokat láttak, sokat ittak, hazajöttek, ennyi. Na de itt jön a képbe a brédai és karácsonyi irodalom. Mert ezt ezeregy jedermann így foglalta volna össze. De nem úgy hőseink! Egyfajta szerepcserés Don Kihótévá és Szancsó Panzává változva, metafizikai pikareszkké gyúrták át az egyszerű mesketét. És voálá, máris rajzolódott elénk a levegőbe a Nagy Kaland térképe, a vegytiszta (steril) Kolozsvártól a bűbájbuja Babadag pásztor-atyai kebeléig.

A páros olajozottan dolgozott, tandemben olvasták fel az amúgy masszívan hosszú szöveget, brédai prózát, karácsonyi verset, vélhetően ugyanabban a ritmusban, ahogy annak idején vándoroltak. És hála varázslatos előadói tehetségüknek, a hallgatóság lába akarva-akaratlanul utánuk mozdult. Azon kaptuk magunkat, hogy ott vagyunk velük az „irgum-burgum hevimetál” ritmusban dübörgő „gőgös gőzös”-ön, mi is kiálljuk a három koldus próbáját, részesülünk a misztikus ajándékokban, átlépjük hőseinkkel az ismert világ határát a csernavodai hídon, és belesimulunk, vidám nyájként, a babadagi isten-pásztor harmincnyolc fokon égő árnyékába.

A szöveg persze megdolgoztatta a béfogadói agyat. Ahogy prózai és lírai lélekvezetőink egyre mélyebbre kalauzoltak bennünket az Út misztikumába, szaporodni kezdtek az idegen szavak és kódolt mátrixkifejezések, amiket a ringó száguldásba belebóduló hallgató időnként kénytelen volt rágatlanul útjukra engedni. A szövegvonat néha le is lassult kicsit, ám sose annyira, hogy a két szerző egy-egy mestervágással vissza ne tudta volna hozni a masinát a varázslatos sebességre.

És hogy a nagy utaztatás sikerét valamiképpen konkréttá tegyük: már megvettük a vonatjagyeket, Magyar Napok után indulunk Babadagba!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro