// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Nagy Miklós Kund Nagy Miklós Kund

Erről jut eszembe

// HIRDETÉS

A gyűlölködés eluralkodik mindenen és mindenhol. Ha ez a médiában nem is annyira nyilvánvaló, a közösségi hálón, a Facebookon, amely nélkül már szinte nem is tudunk meglenni, egyre dühödtebben nyilvánul meg.

(Külön)Vélemény

Szerző: Nagy Miklós Kund
2014. augusztus 20., 07:20

„Nem tudom, hogy azért-e, mert nő a mind rámenősebb politikum befolyása a sajtóra, vagy a túlhajszolt és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő sajtósok növekvő öncenzúrája teszi, de nincs ez jól. S az még kevésbé, hogy a gyűlölködés eluralkodik mindenen és mindenhol. Ha ez a médiában nem is annyira nyilvánvaló, a közösségi hálón, a Facebookon, amely nélkül már szinte nem is tudunk meglenni, egyre dühödtebben nyilvánul meg.

Hol van már az annyit emlegetett hagyományos erdélyi tolerancia?! Tanulságos lenne egy olyan átfogó tanulmány, amely azt mérné fel, hogyan változott, durvult el a közbeszéd ebben a közegben is. Vagy ebben még inkább, mint másutt. Itt tényleg nincs cenzúra, öncenzúra, illetve amennyiben van, az minimális, szakmai előírások sem fogják vissza a megszólalókat, árad is gátlástalanul mindenféle szitok, »minősítés«, rágalom. Felgyorsulva terjed a gyűlöletbeszéd, ami lassan innen is elriasztja a jobb érzésű embereket.

Megállíthatatlan vajon ez a folyamat? Ha arra gondolok, hogy mindez csak a minket körülvevő események, jelenségek, a honi és az anyaországi, a közeli, távolabbi és még messzebbi realitás leképezése, csakis a pesszimistákkal érthetek egyet. De legalább itt, ezen a népszerű közösségi felületen egyénileg többet tehetnénk, hogy megőrizzük józanságunkat, és más-más táborhoz tartozva vagy táborokon kívüliként, közvetlen kapcsolatainkban is hatni próbáljunk, megállítsuk a gyűlöletbeszéd, az alpári megnyilatkozások terjedését. »Szeressük egymást, gyerekek!« – utalnék vissza a kezdő gondolatra a tömegmulatságokon, vigasságokon oly sokszor lélekandalítóan énekelt Seress Rezső-dallal.

Akárkit, mindenkit nem tudunk szeretni, ezt nem is várja el senki, de kevés igyekezettel legalább megpróbálhatjuk tisztelni egymást, és megtanulhatjuk indulatok nélkül meghallgatni, mérlegelni egymás véleményét.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.