Magyarok vagyunk, vagy mi az isten

Víz továbbra sem igen akadt tegnap délután a tusványosi táborban. Egész pontosan a csövekben nem. Az égből ugyanis bőségesen szakadt az áldás. Többek közt arra a sátorra is, ahol

A szinergia jegyében: 

nemzetstratégia és nemzetpolitika című beszélgetés zajlott. A meghívottak: Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Magyarország), illetve Szász Jenő, a másfél éve működő Nemzetstratégiai Intézet elnöke (Székelyföld). A moderátor krisztusi feladatát Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője vállalta magára.

A találka váratlanul laza hangnemben kezdődött, a moderátor ugyanis meghívottjainak szegezte a kérdést: hogy érzik maguk Tusványoson. Potápi lakonikusan válaszolt. Jól érzi magát, csak azt nem érti, miért vannak ilyen sokan a sátorban, hacsak azért nem, mert kint esik. A Tusványostól hosszabb ideig távol maradó Szász Jenő boldogan közölte: őt olyan nagyon visszahívták, hogy egyenesen az Erdélyi Magyar Néppárt sátrába került. De ez jó, hiszen a Néppárt is olyan helyzetben leledzik, hogy ráfér egy kis stratégia, ő pedig készségesen áll a párt rendelkezésére.

Ezek után Rostás Szabolcs a nemzetpolitika mélyvizeire terelte a szót. Aki nem tudta, megtudta: a szinergia görög eredetű szó, jelentése együttműködés. Elsőként a múlt került elemzésre. Potápi Árpád János rövid és velős összefoglalót nyújtott a magyar nemzetpolitika történeti alakulásáról, kezdve az 1880-as évektől (amikor is a magyar nemzetpolitika lényegében megszületett) egészen napjainkig. Elgondolkodtató információ: magát a nemzetpolitika szót igen nehéz más nyelvekre lefordítani. Ez akár szimbolikus értékkel is bírhat, ami Magyarország nemzetben való gondolkodását illeti.

Szász Jelnő a nemzetállam értelmezéseinek fogas problematikájával indított, meglehetősen homályosan. Példabeszédekkel élt, mint Jézus, ám ezeket az átlagember nemigen tudta követni. A lényeg, hogy kétféle nemzetállam létezik, Szász Jenő szerint: az egyik nem véd (Románia), a másik véd (Magyarország). 

Ezt követően az elnök áttért az általa vezetett Nemzetstratégiai Intézet szerepére és céljaira. Az Intézet egyik fő célja összefüggő Kárpát-medencei rendszereket megvalósítani, minden viszonylatban. Mert a Jóisten a magyarokra bízta a Kárpát-medencét. Már a honfoglaló magyarokban motoszkált ez a gondolat. A ma emberére maradt a felelősség és a hűség.

A moderátor következő kérdése a nemzetpolitika közeljövőjére vonatkozott, illetve arra, lehet-e tanítani a nemzetpolitikát. Potápi abból indult ki, hogy sajnos a magyar társadalomban nem túl erős a nemzettudat, és ez alól, bármilyen sértőnek tűnik is, az erdélyi magyar közösség sem kivétel. De nincs veszve semmi, ugyanis a nemzettudatot igenis lehet tanítani. A gyermekeknek igenis szükségük van a hazafias nevelésre. 

Szász Jenő az ösztöndíjrendszer kiépítésében látja a nemzettudatra való nevelés jövőjét. A legjobb megoldás az elnök szerint a hosszú távú ösztöndíjrendszer. Ha ugyanis hároméves vagy akár mesterképző ösztöndíjakban gondolkodunk, akkor a diaszpórából érkező magyar leánynak van ideje udvaroltatni, mert, ugye, ebből lesz a magyar család, amiből pedig a magyar gyerekek. 

Ami a nemzetpolitika és a szomszédságpolitika viszonyának vékony jegét illeti, Potápi a gazdaságpolitikára tért ki, mint a nemzetpolitika új nagy színterére. Az államtitkár szerint a legfontosabb, hogy a működő határon túli gazdaságba fektessék a pénzt az illetékesek, méghozzá úgy, hogy a hazai gazdaság közben ne sérüljön.

Szász Jenő szerint ebben a vonatkozásban sokat lehet tanulni a románoktól, akik sokkal előbb és sokkal ügyesebben léptek, nemzetpolitikai szempontból. Romániában a baloldali pártok is elkötelezettebbek. Pozitív példaként (meglepő módon) Nicolae Ceaușescut említette, aki nacionalistaként jó szolgálatot tett a nemzetállamnak. 

Mit is mondhatunk erre: minden rosszban van valami jó.

Fotók: Szabó Tünde