// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Magyarok vagyunk, vagy mi az isten

// HIRDETÉS

Baj van az erdélyiek nemzettudatával. De nem baj. Mert lehet tanítani. Meg tanulni is. Például a románoktól.

Víz továbbra sem igen akadt tegnap délután a tusványosi táborban. Egész pontosan a csövekben nem. Az égből ugyanis bőségesen szakadt az áldás. Többek közt arra a sátorra is, ahol

A szinergia jegyében: 

nemzetstratégia és nemzetpolitika című beszélgetés zajlott. A meghívottak: Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Magyarország), illetve Szász Jenő, a másfél éve működő Nemzetstratégiai Intézet elnöke (Székelyföld). A moderátor krisztusi feladatát Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője vállalta magára.

A találka váratlanul laza hangnemben kezdődött, a moderátor ugyanis meghívottjainak szegezte a kérdést: hogy érzik maguk Tusványoson. Potápi lakonikusan válaszolt. Jól érzi magát, csak azt nem érti, miért vannak ilyen sokan a sátorban, hacsak azért nem, mert kint esik. A Tusványostól hosszabb ideig távol maradó Szász Jenő boldogan közölte: őt olyan nagyon visszahívták, hogy egyenesen az Erdélyi Magyar Néppárt sátrába került. De ez jó, hiszen a Néppárt is olyan helyzetben leledzik, hogy ráfér egy kis stratégia, ő pedig készségesen áll a párt rendelkezésére.

Ezek után Rostás Szabolcs a nemzetpolitika mélyvizeire terelte a szót. Aki nem tudta, megtudta: a szinergia görög eredetű szó, jelentése együttműködés. Elsőként a múlt került elemzésre. Potápi Árpád János rövid és velős összefoglalót nyújtott a magyar nemzetpolitika történeti alakulásáról, kezdve az 1880-as évektől (amikor is a magyar nemzetpolitika lényegében megszületett) egészen napjainkig. Elgondolkodtató információ: magát a nemzetpolitika szót igen nehéz más nyelvekre lefordítani. Ez akár szimbolikus értékkel is bírhat, ami Magyarország nemzetben való gondolkodását illeti.

Szász Jelnő a nemzetállam értelmezéseinek fogas problematikájával indított, meglehetősen homályosan. Példabeszédekkel élt, mint Jézus, ám ezeket az átlagember nemigen tudta követni. A lényeg, hogy kétféle nemzetállam létezik, Szász Jenő szerint: az egyik nem véd (Románia), a másik véd (Magyarország). 

Ezt követően az elnök áttért az általa vezetett Nemzetstratégiai Intézet szerepére és céljaira. Az Intézet egyik fő célja összefüggő Kárpát-medencei rendszereket megvalósítani, minden viszonylatban. Mert a Jóisten a magyarokra bízta a Kárpát-medencét. Már a honfoglaló magyarokban motoszkált ez a gondolat. A ma emberére maradt a felelősség és a hűség.

A moderátor következő kérdése a nemzetpolitika közeljövőjére vonatkozott, illetve arra, lehet-e tanítani a nemzetpolitikát. Potápi abból indult ki, hogy sajnos a magyar társadalomban nem túl erős a nemzettudat, és ez alól, bármilyen sértőnek tűnik is, az erdélyi magyar közösség sem kivétel. De nincs veszve semmi, ugyanis a nemzettudatot igenis lehet tanítani. A gyermekeknek igenis szükségük van a hazafias nevelésre. 

Szász Jenő az ösztöndíjrendszer kiépítésében látja a nemzettudatra való nevelés jövőjét. A legjobb megoldás az elnök szerint a hosszú távú ösztöndíjrendszer. Ha ugyanis hároméves vagy akár mesterképző ösztöndíjakban gondolkodunk, akkor a diaszpórából érkező magyar leánynak van ideje udvaroltatni, mert, ugye, ebből lesz a magyar család, amiből pedig a magyar gyerekek. 

Ami a nemzetpolitika és a szomszédságpolitika viszonyának vékony jegét illeti, Potápi a gazdaságpolitikára tért ki, mint a nemzetpolitika új nagy színterére. Az államtitkár szerint a legfontosabb, hogy a működő határon túli gazdaságba fektessék a pénzt az illetékesek, méghozzá úgy, hogy a hazai gazdaság közben ne sérüljön.

Szász Jenő szerint ebben a vonatkozásban sokat lehet tanulni a románoktól, akik sokkal előbb és sokkal ügyesebben léptek, nemzetpolitikai szempontból. Romániában a baloldali pártok is elkötelezettebbek. Pozitív példaként (meglepő módon) Nicolae Ceaușescut említette, aki nacionalistaként jó szolgálatot tett a nemzetállamnak. 

Mit is mondhatunk erre: minden rosszban van valami jó.

Fotók: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro