A székelység mostani öntudatra ébredésének jelképe az új székely zászló.
„A székelység esetében a régi címer változását nem azonnal követte a zászló módosulása. A több mint fél évezredes székely címerből leképezett zászló eltűnt. Annak rekonstruált változatát láthattuk a Székely Vágta díszletei között, a pálya körül. A fecskefarkú zászló vörös mezejében medvefejet, szívet és koronát pengéjére tűző kardot tartó, felhőből alányúló páncélos kar jelenik meg. A székelyek különböző korszakokban különböző hadilobogókat használtak. A székelység mostani öntudatra ébredésének jelképe az új székely zászló. Színei az új székely címer fő mázait jelenítik meg, sávozása a négy évszázaddal ezelőtti hadizászlókat követi. Égszínkék mezőt keskeny aranysáv vág ketté. A Székely Vágtán felvont lobogó nemcsak nagyságával tűnik ki, hanem azzal is, hogy helyes jelképeket hordoz. A zászló legfontosabb, felső sávjában nem a tévesen napcsillagnak keresztelt, hibásan két sarkán álló nyolcsugarú csillag jelenik meg, hanem az erdélyi országgyűlés által 1659-ben törvénybe foglalt székely jelkép, a sugárzó nap párjával, a növekvő holdsarlóval együtt. Jó lenne erről példát venni és az ezután készítendő székely zászlókon a helyes jelképet használni, hiszen annak hagyománya van, őseink törvénybe foglalták, megszentelte a történelem."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.