// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Mózes Edith Mózes Edith

Egy aggódó eurodeputát

// HIRDETÉS

Ha egy kormánypárt képviselőjének Orbán Viktor és Kelemen Hunor a legnagyobb gondja, nem az, hogy az ország lakóinak nagy része mélyszegénységben él, akkor az magáért beszél.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. július 17., 07:04

„A képviselő nem mostanában „világosodott meg”, már tavaly szeptemberben, a kezdeményezés elutasításakor figyelmeztetett a  kezdeményezés  „veszélyes következményeire”, amely szerinte „szép szavak mögé rejtve, Orbán Viktor és a magyarországi radikálisok szájíze szerint  akarta átalakítani a kisebbségekre vonatkozó európai politikát”.

Az európai képviselő szerint Kelemen Hunor téved, amikor „a magyar kormány elfogadhatatlan álláspontját támogatja”, ugyanis szerinte ezt az álláspontot elutasította a Velencei Bizottság, de az Európai Bizottság is, előbbi egyenesen azt állította, hogy „az új magyar alkotmány feszültséget kelt Magyarország és a közép-kelet-európai országok között”.  

Az aggódó képviselő szerint az ilyen kezdeményezések arra a hamis vádra épülnek, hogy Románia és más tagországok nem tartják tiszteletben a kisebbségek jogait. 

„Emlékeztetni szeretnék, hogy az ország csatlakozásának pillanatában alaposan felleltározták a koppenhágai feltételek betartását, és Románia a csatlakozás után is tiszteletben tartotta ezeket a kritériumokat, lévén egyike azoknak a tagországoknak, amelyek a legnagyobb előrelépést mutatták ezen a területen” – jelentette ki a képviselő. Szavait igazolandó példának azt hozta fel, hogy az RMDSZ 1996 óta szinte folyamatosan kormányban volt.   

Nos, mostanában, a választások közeledtével egyre gyakoribbak és hangosabbak a hasonló nyilatkozatok. De ha egy kormánypárt képviselőjének Orbán Viktor és Kelemen Hunor a legnagyobb gondja, nem az, hogy az ország lakóinak nagy része mélyszegénységben él, akkor az magáért beszél. No comment."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.