Mivel a másik oldal képviselője, a Fidesz Horn Gyula érdemeit igyekszik elhallgatni vagy kicsinyíteni (szíve rajta, de mégsem ennyi ellenszenvvel kellene), hisz a nyugati határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása mégiscsak valamivel bátrabb tett volt, mint az, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén azt kiáltotta, hogy ruszkik haza!
„Horn fontos problémaként vetette fel az erdélyi magyarok autonómiájának a biztosítását. Mikor megtudta, hogy maga az autonómia szó egyféle vörös posztó a románok számára, akkor azt javasolta, hogy keressenek helyette azonos tartalmú román kifejezést.”Itt kezdődött az autonómia húszegynéhány éves romániai története” – állapítja meg könyvében a diplomata. Majd elmondja, hogy Horn még a májusi magyarországi választások előtt sokat utazott és rengeteg tárgyalást folytatott. Többek között járt a pápánál, akinél az erdélyi magyar egyházmegyék visszaállítását szorgalmazta, sürgetve új magyar püspökök kinevezését. Mint ahogy az is ide kívánkozik, hogy az 1990-es márciusi marosvásárhelyi pogrom kapcsán a magyar kormány nevében az ENSZ-hez fordul.
Szóval a pufajkás a határon túli magyarok érdekképviselete terén is tette a dolgát, amennyire a lehetőségek engedték, ám ismert visszafogottsága miatt ezekről kevesebbet beszélt, mint kellett volna.Sokan nem tudtuk azt sem, hogy ő volt az első magyar politikus, aki Bukarestben szóvá tette az erdélyi magyar autonómia szükségességét. Mivel a másik oldal képviselője, a Fidesz Horn Gyula érdemeit igyekszik elhallgatni vagy kicsinyíteni (szíve rajta, de mégsem ennyi ellenszenvvel kellene), hisz a nyugati határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása mégiscsak valamivel bátrabb tett volt, mint az, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén azt kiáltotta, hogy ruszkik haza!
A nyugati sajtóvisszhangja meg összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, Horn Gyulát bátorsága miatt a legtekintélyesebb lapok és kancelláriák a kor történelmi személyiségei közé emelték. Mert az egykori pufajkás támasza volt ugyan a kommunista rendszernek, miként 56-ig Nagy Imre is, de amikor eljött a kellő pillanat, felülemelkedett önmagán, és népe, nemzete érdeke szerint cselekedett. Ez itt a lényeg."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)