// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Borbély Zsolt Attila Borbély Zsolt Attila

Szakad az RMDSZ–PSD-érdekházasság?

// HIRDETÉS

Ceterum censeo: fel kell hagyni a neptuni ihletettségű politizálással, a román hatalom kegyeinek keresésével, és magyar érdekeken alapuló, távlatos politizálásba kell fogni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Borbély Zsolt Attila
2014. július 11., 13:15

„Nagyrészt a bennmaradásnak volt „köszönhető”, hogy a szövetség azóta is képtelen kiszabadulni a hatalom bűvöletéből. S persze ennek a meghátrálásnak, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök – átvéve a román propaganda akkoron több mint félévtizedes szlogenjét – megfogalmazta emlékezetes mondatát: „Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést.” Amit később többen átvettek, s ma már Európa-szerte elfogadott. Károsabb üzenetet nem lehetett küldeni a külvilág felé. Ahelyett, hogy Koszovóhoz hasonló nemzetközi rendezést kérjünk, mindenkinek azt üzentük, hogy mi „otthon” elintézünk mindent, a kisebbségi kérdés belügy, hogy románok és magyarok építik a bizalmi légkört, ahogy a neptuni tárgyalásról szóló New York Times tudósításának címe is állította.

Érdekes lenne, ha ebbe a külügyminiszteri gesztusba törne bele az RMDSZ bicskája, ez jelentené a koalíció felbomlásának apropóját. Ami lehet akár miniszteri partizánakció is, mint Kelemen állítja. Akárcsak az az impertinencia, amellyel Titus Corlăţean ismét üdvözölte a trianoni döntés évfordulóját, ráadásul olyan szöveggel, hogy e szerződés „Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette”. Sajnálatos, hogy e kérdéssel kapcsolatban egyetlen erdélyi magyar szervezet sem nyilatkozott, pedig ha mi nem igazítjuk ki a román külügyminiszter vaskos történelmi tévedéseit, más aligha teszi meg helyettünk.

Ceterum censeo: fel kell hagyni a neptuni ihletettségű politizálással, a román hatalom kegyeinek keresésével, és magyar érdekeken alapuló, távlatos politizálásba kell fogni. Akkor is, ha 25 év alatt megannyi történelmi esélyt szalasztottunk el, akkor is, ha a modellértékű román kisebbségpolitikának RMDSZ-segítséggel felépített hamis mítoszát kell majd lerombolni elsőként. Akkor is, ha a gyors sikerre sokkal kevesebb esélyünk van, mint Románia EU-csatlakozása előtt.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.