Ősi módszer. Nincs pénz a kincstárban? Sarcold meg a népet, király! Nincs pénz a haverjaid kincstárában? Sarcold meg a népet, király!
Romániában sikeres húzásnak számít, ha valaki távozással, és ebből következően munkahelyek megszűnésével fenyegetőzik. Ami máshol örök haraghoz vezet a legfelsőbb szinten, továbbá államosítással való fenyegetőzésekhez, az nálunk a rovásunkra osztogatott állami támogatásokat eredményez. A kormány úgy döntött, megsegíti a nagy áramfogyasztókat, szinte teljesen mentesítve őket a zöld tanúsítványok értékének kifizetése alól. Ez a támogatás pedig nem a költségvetésből érkezik majd…
A nagyfogyasztókat mentesíteni fogják a zöld tanúsítványok értékének 85 százaléka alól, a fő haszonélvezők pedig nyilvánvalóan az ALRO Slatina és az ArcelorMittal Galaţi lesznek. A hozzárendelt megjegyzés alapján – miszerint a „segítségnyújtás”-hoz szükséges összegek nem a költségvetésből fognak érkezni – még inkább egyértelmű, hogy a keletkező hiányt a többi fogyasztóra fogják rátolni, akár a kis cégekről, akár a háztartási előfizetőkről van szó. A kormány egyik közleménye szerint a segítségnyújtásra kitalált sémának 750 millió euró a becsült költsége.
A lépésre az ENEL által a megújuló forrásokból zajló energiatermelés támogatására bevezetett zöld tanúsítványokkal kapcsolatosan elkövetett túlszámlázás miatt nemrég kirobbant botrány kapcsán került sor. Az ArcellorMittal esetében a Victor Ponta kormányfő közvetlen támogatásával nyújtott támogatás a második ilyenfajta lépés, miután tavaly, a helyi környezetvédelmi hatóságok feje felett, újabb 10 évvel meghosszabbították a salakhányó környezeti helyreállítási határidejét. Az ALRO esetében a híres Trumpiţa-s, Pilotul-os és Comandantul-os ügylet óta nem is kell már szóvá tenni a legmagasabb szintű közbenjárásokat…
Románia nem elég jó az ALRO-s oroszoknak?
Itt friss információkat olvashatnak arról, milyen unortodox módon biztosított olcsó áramot az ALRO.
Ennek ellenére az ALRO az évek folyamán jelentős nyereségre tett szert, nagyobb profittal rendelkezve, mint amekkorát – például – a Dacia termelt meg a válság előtt. 2009-ben a harmadára csökkent, 2010-ben megkétszereződött, 2011-ben pedig visszatért a 2008-as szintre. A gond 2012-ben jelentkezik, amikor az ALRO veszteségessé vált, mínusz előjellel kiegyenlítve a 2011-es több mint 150 millió lejes nyereséget. Később a helyzetet kijavították (lásd fentebb a hivatkozást arra a dokumentációra, mely megmutatja az ALRO játékát az energiaárakkal és az úgynevezett veszteségek elkönyvelését), 123 milliós nettó nyereséget mutatva ki. A helyzet azonban csak 2013-ban maradt elfogadható, amely a kiigazítások ellenére veszteséges év volt: -78 millió lej.
Másrészről csak megemlítjük, hogy Izlandon, egy Románia kétharmadának megfelelő méretű és alig 300 ezer lakosú országban annyira olcsó az elektromos energia, hogy három alumíniumkombinátjuk van. Két amerikai és egy kanadai. Jártam az egyik közelében és annyi füst sem távozott onnan, mint egy cigarettából. Úgy tudom, hogy ez volt a befektetés egyik létfontosságú feltétele is: Szennyezel? Összeszedheted a játékaidat, csomagolhatsz és távozol…
Az ArcelorMittal-os nyugat-európaiak veszteségesen serénykednek
A volt indiai cég, a galaci kombinát az Arcelor és a Mittal egyesülésével spanyol-francia-luxemburgi lett, francia menedzsmenttel.
A zöld tanúsítványok bevezetése óta agresszív lobbizást lehetett tapasztalni annak érdekében, hogy mentesítést kapjanak a kifizetések alól. Bruno Ribo vezérigazgató minden alkalmat megragad a mentesség kiharcolásához, állandóan felveti az acélipari komplexum bezárásának lehetőségét is, beleértve annak a kb. 7.500 munkahelynek a megszüntetését is, melyek a számtalan, önkéntes távozásnak álcázott elbocsátás után megmaradtak, melyek esetében a végkielégítéseket gyakran szintén az állami költségvetésből fizették.
Csakhogy az AMG utóbbi öt évre vonatkozó mérlegeit nézve ráébred az ember, hogy a kombinátnak valószínűleg ingyen áramra lenne szüksége, hogy nyereségessé váljon… Évente néhány tíz- és néhány százmillió euró közötti veszteséget termel. De úgy tűnik, hogy náluk a veszteség az üzleti tevékenység egyik módját képviseli. Még a kizárólag csak „fémek és ércek nagykereskedelmé”-vel foglalkozó bukaresti ArcelorMittal Distribution SRL-nek is növekvő veszteségei vannak: csak 2013-ban több mint hárommillió euró, alig 29 alkalmazott (!) mellett.
Ezzel szemben az ArcelorMittal nemrég még jelentős befektetésekben és akvizíciókban vett részt, holott azt állította, hogy akut cashflow-hiányban szenved. De Franciaországban, ahol a költségekre hivatkozva megpróbálták csökkenteni a tevékenységüket, jól „megrugdosták” őket, a legmagasabb szintről érkező államosítási fenyegetéssel! Itt további részleteket olvashatnak arról, miként vállaltak Franciaország elnökei és miniszterei közvetlenül szerepet az ArcelorMittal szociális „megfegyelmezésében”, de arról is, hogy miként nyújtott Victor Ponta jelentős környezetvédelmi kedvezményt a galaci francia-indiaiaknak.
Mi fogjuk fizetni a bérüket
De az AMG számára az elektromos energia nem annyira fontos, mint az ALRO esetében. Az AMG áram- és gázszámlája 2009-ben 115 millió lejről 140 millióra nőtt. Az ALRO-nál viszont az évi kb. 600 millióról több mint 800 millió lejre nőtt csak az áramköltség, miközben a bevétel még a felét sem éri el a volt SIDEX-ének, az alkalmazottak esetében is megtartva az arányokat.
Gyors számolással megállapítható, hogy a 750 millió euróval, az AMG és az ALRO összesen 10.000 alkalmazottjával számolva, csaknem 8 éven keresztül havonta bruttó 800 euróval fogják megtámogatni a bérüket. Ami nettó 375 euró, vagyis kevéssel több, mint az országos átlagbér. De legalább nyolc évig megmaradnának a munkahelyek a két gyárban…
Másrészről a PSD által vezetett úgynevezett szociáldemokrata kormányzat újra megmutatja, Romániában miért nem lehet jobboldali lépéseket bevezetni. A világpremieren túlmenően – a polgárok közvetlenül támogatnak magánvállalkozásokat – egyértelművé válik, hogy egy jobboldali kormány hatalomra kerülése esetén kénytelen lesz antiliberális módon kormányozni, hogy helyreállítsa a polgárok anyagi helyzetét, miközben a baloldal a fentebbihez hasonló kifizetésekkel és támogatásokkal „betyárkodik”.
Néhány példa: a csak egyéni fogyasztókat sújtó üzemanyagadó, hiszen a nagy szállítmányozók külföldön tankolnak. Aztán a bíróságok által megsemmisített regisztrációs adók, melyeket más szerencsétlenektől, újabb módszerrel meghajtott környezetvédelmi illetékbélyegből fizetnek vissza. Ez egy több százmillió eurós támogatás, melyet olyan korporációk hasznára fizetnek ki, melyek megtanulták, miként zsaroljanak a munkahelyek megszüntetésével. Újabban pedig az ANRE elutasítása, mely nem kívánja csökkenteni az elektromos energia árát a zöld tanúsítványok kapcsán kétszeresen megvágott háztartási fogyasztók számára. Ezek mind a PSD és társai egy-egy kudarcát képviselik a baloldali elvek alapján történő kormányzás vonatkozásában. De egy felrovandó polgárellenes viselkedést is, ha nem lehetne azokat éppenséggel a nemzetbiztonság elleni támadásoknak tekinteni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.