// 2026. október 17., szombat // Hedvig
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Fordítva ülnek a lovon

// HIRDETÉS

Aem a kormányt, sem a valutaalapot, sem az Európai Központi Bankot, de még a nemzeti jegybankot sem érdekli az adók mértéke, csak az, mennyi pénzt tud begyűjteni a kincstár.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. június 25., 08:58

„Az Európai Unió szigorú pénzügyi szabályzói, a Nemzetközi Valutaalap protekcionista, főként a bankok érdekeit szem előtt tartó politikája oly mértékben fékezi ennek a régiónak a fejlődését, hogy ma már az is kérdés, miként lehet úgy toldozni-foldozni a fennálló rendszert, hogy legalább azt meg lehessen őrizni, amit eddig sikerült tető alá hozni.
S mint kiderült, sem a kormányt, sem a valutaalapot, sem az Európai Központi Bankot, de még a nemzeti jegybankot sem érdekli az adók mértéke, csak az, mennyi pénzt tud begyűjteni a kincstár. Mifelénk például, miközben a vállalati befizetéseket próbálnák öt százalékkal olcsóbbá tenni, az egész apparátusnak azon jár az esze Bukaresttől Brüsszelig, miként és honnan lehetne az így kiesett pénzt behajtani.
A túlzott adóztatás végül is mindig a feketegazdaság malmára hajtja a vizet, az állami bevételek apadnak, Romániában például arról beszélnek, hogy jelen pillanatban 15 milliárd euró marad behajtatlanul.
Vajon mi történne, ha nemcsak a társadalombiztosítás összegét csökkentenék öt százalékkal ősztől, hanem például az áfát is? Minden eddigi tapasztalat szerint növekednének az állami bevételek. Mert a vállalkozók zöme idegenkedik az adócsalástól, szereti nyugodtan álomra hajtani fejét."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.