// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Băsescu, a bubópestises

// HIRDETÉS

Traian Băsescu egyik pillanatról a másikra elnökjelölt-támogatóból páriává lett. Hála néked, maffia.

Testvére őrizetbe vételének, majd letartóztatásának pillanatától bármilyen összekapcsolás Traian Băsescuval az imázs tekintetében katasztrofális lesz bárki számára, aki idén elindul az elnökválasztáson. A Mondial–Băsescu botrány gyakorlatilag attól függően fogja megszűrni a lehetséges elnökjelölteket, hogy a Berceagate fényében most milyen álláspontra helyezkednek.

A bűnösségekről vagy ártatlanságokról nem a sajtóban, hanem a bíróságokon döntenek, de a politikusok a tevékenységüket figyelemmel kísérő emberek jogerős értékítéleteivel dolgoznak. És bármennyire is igaza lenne jogi szempontból egy adott pillanatban egy politikusnak, ez fityinget sem ér, ha ilyen vagy olyan irányú közvélekedés már kialakult róla. Ha az emberek „trükkös”-nek, „csavargó”-nak vagy maffiózók cinkosának látják, akkor ez per, bíróságok és bírák nélkül is rajta ragad.

A mostani „Berceagate” – az elnöki családdal összekapcsolt befolyással való üzérkedési botrány – Traian Băsescut kerülendő politikussá teszi, ami az imázsával történő politikai összekapcsolást illeti. Sokat beszéltek arról, hogy ebben a Románia elnöki tisztségéért folyó kampányban mennyit fog számítani az a támogatás, amit a jelenlegi elnök fog nyújtani az egyik vagy másik jelöltnek. A „Berceagate”-től kezdve arról fognak beszélni, hogy milyen messzire kell menekülnie bármelyik jelöltnek Traian Băsescu imázsától. Még akkor is, ha Traian Băsescu nyilvános diskurzusa és állásfoglalása hibátlan lesz ebben a botrányban, még akkor is, ha érintettsége csak rokoni kapcsolatából származik és semmi többről nincs szó, a románok szemében lenullázódott a jelenlegi elnök imázsa és ezen nagyon kevés dolog tudna változtatni.

Hasonlóképpen, egy adott politikai szereplőnek nyújtott támogatása mostantól kezdve a nyakukba akasztott malomkő lesz.

Az elhatárolódások már elkezdődtek. Félénken, óvatosan, de elkezdődtek. Nézzék meg figyelmesen a már bejelentett jelölteket és azt, amit azokról az eseményekről mondanak, melyeknek Mircea Băsescu és Bercea Mondial a főszereplőik. Akik még nem érezték meg a politikai veszélyt, azok a következő hetekben megjelenő szociológiai felmérések számaiban fogják meglátni, és sebesen irányt váltanak majd, megrémülve a választási pontok elvesztésétől.

A börtönben ülő, de Traian Băsescu imázsához – mint bélyeg a levélhez – hozzáragadt Bercea Mondial éppen kiiktatta a jelenlegi elnököt az őszi elnökválasztás politikai játékaiból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro