Ma már senki nem tudja megmondani, milyennek kell lennie egy jó pedagógusnak. Milyen elvárások körvonalazódnak? És milyenek ők valójában, ehhez viszonyítva?
„Közvélemény-kutatások szerint az elmúlt évekhez képest kevesebb család megy el nyaralni, a gyerekek közül is kevesebben mennek táborba, hosszabb kirándulásra. Egyértelmű, hogy ennek oka a szűkös anyagi helyzet. Mivel töltik vajon a nyarat az otthon maradt diákok? — nézhetnénk utána kíváncsian. Hányan lesznek azok, akik szépirodalmat olvasnak majd, és hányan azok, akik a számítógép előtt vagy kezükben az okostelefonnal vészelik át a nyarat. A tanévzárókon kiderül az is, hogy a diákok milyen tanulmányi eredményeket értek el az elmúlt tanév során. A diplomaosztókon az tapasztalható, hogy vannak eredmények, csupán azt nem tudjuk, hogy azok mennyire alkalmazhatók az élet zord harcaiban. Az utóbbi húsz év során volt néhány tanügyminiszter, akik utasításaikkal meg akarták reformálni az oktatást, de annak minősége mind jobban süllyedt.
Ma már senki nem tudja megmondani, milyennek kell lennie egy jó pedagógusnak. Milyen elvárások körvonalazódnak? És milyenek ők valójában, ehhez viszonyítva? Érthető, hogy változik a helyzet, változik a világ, diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyformán változnia kell, de nem úgy, ahogyan azt a politikai küldetést teljesítő tanügyminiszterek elképzelik.
A pedagógus a tudás szimbóluma kell legyen, amiért kijár a tisztelet. Ha nem ez — mert nem hagyják, vagy nem akar — méltatlanná válik hivatásához. Az oktatást nem lehet alárendelni a választási érdekeknek, a politikai ambícióknak. Most, amikor átalakul a család, az értékrendszer, az elvárások az iskola, a pedagógus felé, a tekintély is átértékelődhet. Közben csökken az életszínvonal, a tanulás viszont egyre több anyagi áldozattal jár. A ma kezdődő vakáció lehet remény a túlélésre, de megoldás nem lehet, csak reményt ébreszthet, hogy talán majd lesz járható út.”
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.