// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Éretlen érettségi

// HIRDETÉS

Senki sem igyekszik tudomásul venni, hogy a mai fiatalok mást és másként akarnak tanulni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. június 20., 08:48

„Olyan kormánya sem volt még az országnak, mely kisebb-nagyobb beruházások helyett az oktatásra szánta volna bevételeinek jelentős részét, a gyermekbe, a pedagógusba fektetett volna, mint mondjuk Japán vagy Finnország. S mióta a puskázás lehetőségétől is megfosztotta a modern technika és a tisztánlátásra vágyó szándék a vizsgázókat, egyre inkább fölfeslenek a román oktatásügy hibái.
Idén például országos szinten a végzősök mindössze hatvan százaléka jelentkezett érettségire, megyénkben több mint 380-an döntöttek úgy, hogy meg sem próbálkoznak a tanulmányaikat záró vizsga abszolválásával. A szóbelin magyar nyelvből 5844 diák vizsgázott, 85,5 százalékuk tapasztalt nyelvhasználói minősítést, azaz a legjobb besorolást kapta, a román szóbelin a diákok 67 százaléka kapott jelest, csakhogy ezeket a jegyeket be sem számítják az érettségi átlagba, mintha az élő beszéd, a logikus érvelés, a tudás ilyetén felmutatása mit sem érne. Miközben vészesen fogy a gyermeklétszám, iskolákat zárnak be, vonnak össze, pedagógusok százai maradnak állás nélkül, ráadásul Európában minálunk a legmagasabb az analfabéták száma, s úgy tűnik, senki sem igyekszik tudomásul venni, hogy a mai fiatalok mást és másként akarnak tanulni. Igaz, ehhez mélyreható, minden osztályt átfogó, a tanítandó tananyag okos szelektálására, új módszerek kidolgozására, másfajta segédanyagok használatára, modern szemléletű pedagógusok képzésére és megbecsülésükre lenne szükség.
Az idei érettségin ismét nagy bukta előtt áll a tanügy, azok a gyermekek, akik már első osztályban azt tanulták, hogy ők egy gazdag országban élnek, a felnőttkor küszöbén már tudják: hazudtak nekik, s érettségi diplomával vagy anélkül nekivágnak a nagyvilágnak. Hogy zömük csak az alja munka elvégzésére alkalmas, hogy jól fizetett, de különösebb szellemi erőfeszítést nem igénylő tevékenységgel alapozza meg kinti életét, már senki előtt nem titok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”