// 2026. október 14., szerda // Helén
Gál Mária Gál Mária

Csak a Fidesz. És Tőkés

// HIRDETÉS

Ami Tőkés Lászlóval, a temesvári forradalom hősével történik, az a vég. Dicstelen, szürke, szomorú vég.

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2014. május 23., 08:45

„S bár a történelem arra tanít, hogy a forradalmárok nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal békeidőben, a fokozatos építkezés, a szabályok, törvények közötti mozgás nem épp lételemük, mégis rossz érzés végignézni egy legenda kimúlását, egy bálvány darabokra hullását. Mert ami Tőkés Lászlóval, a temesvári forradalom hősével történik, az a vég. Dicstelen, szürke, szomorú vég. A diktatúra és tekintélyelvű rendszer ellen lázadó hős ma, hűséges fegyverhordozóként épp azt szolgálja, ami ellen egykoron lázadt, s teszi mindezt oly szolgalelkűen, hogy már arról is kétségeink támadnak, hogy a mai Tőkés László személyében azonos-e Temesvár hősével.

»Egyedül a Fidesz és a KDNP szövetsége képviselheti méltón a nemzetet Brüsszelben, Strasbourgban, az Európai Unióban« mondta egy miskolci kampányrendezvényen a Fidesz lista harmadik helyén induló volt református püspök. Szavait a »mintegy 150-200 ember lelkes tapssal fogadta«, derül ki a tudósításokból, de ha nem váltotta volna aprópénzre magát és politikai hitelét, egy arénát meg tudna tölteni, bárhol, ahol magyarok élnek. De nem tud. Azért kellett őt Magyarországra, Fidesz-listára kimenteni, mert Erdélyben talán már 200-an sem tapsolnak neki. Hiába toltak alá pénzt, paripát, fegyvert, nemzeti tanácsot s két pártot is, erre az európai parlamenti választásra már annyi biztos támogatottsága sem maradt, hogy legalább az induláshoz szükséges aláírásgyűjtést megkockáztatható legyen."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.