// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Benedek István Benedek István

Meddig játszanak?

// HIRDETÉS

Igencsak valószínű, hogy azoknak a még fegyvert fogható tartalékosoknak, akik kötelezően hordták egy évig az egykori román néphadsereg mundérját, nem maradna sok dolguk, ha egyáltalán volna még mivel felszerelni őket.

(Külön)Vélemény

Szerző: Benedek István
2014. május 20., 08:17

„Úgy tűnik, a nyugati hatalmak szövetsége lemaradt a moszkvai gyorsról, mert egy sajtószelet kapott titkos nyugati dokumentum szerint a tábornokok tisztában vannak vele, hogy a szövetség balti tagállamait adott esetben képtelenek lennének megvédeni egy orosz támadással szemben. A szóban forgó dokumentum nem tér ki rá, mi lenne a helyzet egy Romániáig elérő roham esetén, de igencsak valószínű, hogy azoknak a még fegyvert fogható tartalékosoknak, akik kötelezően hordták egy évig az egykori román néphadsereg mundérját, nem maradna sok dolguk, ha egyáltalán volna még mivel felszerelni őket.
A harcias nyilatkozatokban egymást túllicitáló politikusok zsákutcában járnak. Az tény, hogy nagyhatalmi birkózómérkőzés zajlik a nagyvilág szeme előtt, amelynek az igazi tétje messziről nem a velünk szomszédos Ukrajna sorsáról szól csupán, hanem a világpolitika erővonalainak átrajzolásáról. A birkózás eredményét korai volna még találgatni. De annyi biztos, hogy a fegyverek erejével fenyegetőző politikusok csak a saját felelőtlenségükről állítanak ki bizonyítványt. Alig hetven éve még lángolt a világ, és az azóta hozzánk közelebb, vagy tőlünk távolabb lezajlott háborúk nyomán sem azt láttuk, hogy a fegyverekkel meg lehetne oldani a konfliktusok valódi okait. Egyszerűen őrültség a háború lehetőségét komolyabban meglebbenteni is egy olyan világban, ahol a nagyhatalmak kezében még mindig akkora arzenál van tömegpusztító fegyverből, ami a bolygónkon az élet teljes kipusztításához többszörösen is elegendő lenne. A második világégés óta eltelt évtizedekben a világ erővonalai többször is átrajzolódtak, és ezalatt hozzánk ennyire közel, ekkora fenyegetése még nem volt egy komoly háborúnak, leszámítva az egykori Jugoszlávia tagállamainak szétesésekor dúlt vérzivatart. Csak reménykedhetünk benne, hogy a politika irányítói az ukrán válság rendezése közben sem veszítik el teljesen a józan eszüket, és megtalálják a megoldást a tárgyalóasztalnál."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.